Új Star Wars-sorozat jön a Pókember-filmek rendezőjétől

Jon_Watts.jpg

Nemrég az LRM Online és az Entertainment Weekly forrásai jelentették, hogy a The Acolyte mellett egy másik, a Köztársaság Fénykorában játszódó sorozat érkezik, ami a Grammar Radio munkacímet viseli. Ezt később a Tom Holland-féle Pókember-mozik rendezőjével, Jon Watts-szal is szóba hozták, miszerint ő fog bábáskodni a projekt felett, és ezt azzal harangozták be, hogy amolyan űrbéli Stranger Things-stílusú hangulatra lehet számítani.

A Vanity Fair friss cikkében részben cáfolták, pontosították ezt a pletykát. Annyi bizonyos, hogy egy újabb Marveles kötődésű direktor, Jon Watts lesz a kreátora és felelős producere a még cím nélküli sorozatnak, a forgatókönyvet pedig a Pókember: Hazatérés szkriptjét jegyző Chris Ford fogja jegyezni. Viszont ez időben nem a Köztársaság Fénykorát, hanem a VI. és a VII. rész közötti időszakot célozza be. A sorozatot a 80-as évek felnőtté válásról szóló filmjei ihlették, amik Steven Spielberg Amblin Entertainment cégének égisze alatt készültek, ilyen például az 1985-ös Kincsvadászok, Az ifjú Sherlock Holmes és a félelem piramisa, stb. Már a castingolási folyamatokat is elkezdték az illetékesek, négy 11-12 éves gyerekszínészt keresnek a szerepekre.

 

Bemutatási dátumot nem közöltek a cikkben, de talán a jövő heti Star Wars Celebrationon bővebben kitérnek majd a sorozatra. Mindenesetre ami Watts időbeosztását illeti, ő nemrég lemondta a Marvel Fantasztikus Négyes rebootjának rendezését, ám van egy jelenlegi, még korai stádiumban lévő filmes projektje George Clooney és Brad Pitt főszereplésével.

A Szerzőről

owokaleyo1992

owokaleyo1992

"To defeat an enemy you must know them. Not simply their battle tactics, but their history, philosophy, art." - Grand Admiral Thrawn
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo