Thrawn Ascendancy: Újabb részletek a kék lapokból

thrawn_ascendancy_chaos_rising_tall_9364.jpg

Szeptember elsején kerül a valós polcokra és hangoskönyv formájában a virtuális polcokra a Thrawn Ascendancy első része, a Chaos Rising, ami Thrawn előéletét meséli el. Az előrendelhető könyv első nyomata, az első néhány tízezer példány kapni fog egy különleges dizájnt, mégpedig kék oldalszegélyeket. Emellett újabb részleteket ismerhetünk meg Timothy Zahn újabb művéből, közülük egy a múltban, egy a jelenben játszódik.

Az egyik kiragadás Thrawn múltjába mutat betekintést. Az ekkor még kadét Mitth’raw’nuru első hajóútján vesz részt a Tomra fedélzetén a Taharim Akadémiára, a Chiss Honi Véderő transzportján. Itt találkozik a fiatal Al’iastov nevű lánnyal, akiről kiderül, hogy egykor a hiperűr navigációs feladatoknál fontos szerepet betöltő, Erő-érzékeny égenjáró volt, de elvesztette eme képességét 13 éves korában. Az emiatt nyugtalan Al’iastov reméli, hogy a Kilenc Uralkodócsalád közül valamelyik, de legfőképp a Mitth család adoptálja őt. Állítólag Al’iastov fontos szerepet tölt majd be a könyvben és Thrawn életében is.

 

A második részlet folytatja a kezdeti konfliktus szálát. A chissek otthona, a Csilla megtámadása után Ar'lani admirális és Thrawn nyomozásba fog. A különítmény részét képező Springhawk fedélzetén Samakro lesz Thrawn felettese, ami a hipertérből visszatérve ellenséges paataatus vadászgépekbe ütközik. A mindig kíváncsi és tanulmányozó Thrawn hirtelen átveszi a hajó felett az irányítást. A felettesének tudását próbára tévő Thrawn szokásosan felismeri a szemben álló fél harci természetét, hogy a paatatusok raj mentalitással rendelkeznek és a sebesült ellenséget támadják, aminek szerepét felveszi a Springhawk, magára terelve az ellenséges figyelem nagy részét, így a zavartalanul mozgó többi chiss hadihajó szisztematikusan végezni tud a vadászokkal.

Thrawn Ascendancy Chaos Rising Blue Pages Open 1

Thrawn Ascendancy Chaos Rising Blue Pages Cover 1

Thrawn Ascendancy Chaos Rising Blue Pages Cover 01 1

Thrawn Ascendancy Chaos Rising Blue Pages Excerpt 1

Thrawn Ascendancy Chaos Rising Blue Pages Flip Thorugh 1

Forrás: starwars.com

A Szerzőről

owokaleyo1992

owokaleyo1992

"To defeat an enemy you must know them. Not simply their battle tactics, but their history, philosophy, art." - Grand Admiral Thrawn
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo