Mindezek után az első új Thrawn regény különösen jól sikerült, így megadta az alaphangot kettő újabb róla szóló trilógiához is. Nekem személy szerint annyira tetszett annak idején, hogy kétszer olvastam ki közvetlenül egymás után, így persze a belőle készített képregényadaptációt is vártam.

Már csak azért is kíváncsi voltam, hogy milyen lesz, mert érdekelt, hogy sikerül-e az alkotóknak egyetlen hat részből álló képregénysorozatba beleszuszakolni egy hosszú és élvezetes párbeszédekkel, vitákkal, sok akcióval, háttéralkuval, gondolkodással, intrikával, izgalmakkal, fordulatokkal és jó karakterekkel telepakolt összetett és jól kidolgozott regényt, ami ráadásul nem is rövid. A válasz egyszerű; nem, mert ahhoz nem hat, hanem legalább huszonhat részre lett volna szükség, a sorozat a terjedelméhez képest azonban így is kihozta ilyen téren a maximumot magából, ezért most jó adaptációról és regényhű feldolgozásról beszélhetünk.

Amivel számomra annak idején az alapjául szolgáló regény többet adott, mint egy szokásos Thrawn könyv, hogy Zahn a főhőse lángelméje, a stratégia, kaland, birodalmi flotta, és a Thrawn történetek egyéb szokásos elemei mellé beemelte a társadalomrajzot is, így a regény nem csak a Birodalom legnagyobb hadvezére felemelkedésének története volt a kezdetektől egészen a főadmirálisokat megillető hófehér uniformisig.

A lenézett külső űr, valamint a magvilágok közötti ellentét, a birodalmi flottán, illetve a Galaktikus Birodalom A és B elitjén belüli hatalmi harcok, alkalmi szövetségek, váratlan árulások, valamint a rendszer hatékonysága ellenére is korrupt, és épp ezért sokszor mégis hatékonytalan voltának bemutatása pedig a képregényben is jól érzékelhetően megjelenik.

A fontos párbeszédek veleje és a történet lényege is egy az egyben átkerült, ahol pedig nem volt lehetőség mindent bemutatni (pl. Thrawn újabb és újabb előléptetésekkel végződő akcióit), ott ügyes montázzsal oldották meg ezt a feladatot.

Amiért még az első új kánonos Thrawn regény szintén különleges volt, hogy annak az Arihnda Pryce-nak, aki a Lázadókban pusztán a kissé sablonos és egydimenziós, gonosz birodalmi karakter megtestesítője volt, igazi motivációt, személyiséget és háttértörténetet adott, főleg, hogy a könyv nagy részében ő még nem Pryce kormányzó, hanem egyszerűen csak Arihnda, akinek viszontagságos utat kell bejárnia többek közt Coruscant szó szerinti és átvitt értelemben vett mélyén is egyaránt ahhoz, hogy megszerezhesse magának a Lázadók egyik főgonoszának kétes értékű státuszát.

A vele foglalkozó oldalak vezetnek be a politikai intrikák és machinációk világába, továbbá elmozdítják magát az elbeszélést onnan, hogy az pusztán egy zseniális elmével és egyedülálló elemző képességgel megáldott chiss katonai pályafutásának a története legyen. Amikor pedig a két történetszál, sors és karrier egymással összeér, teljesen indokolttá válik, amit az ember az elején nem feltétlenül ért, hogy miért kap ilyen sok „játékidőt” Arihnda Pryce egy olyan könyvben, aminek a címe Thrawn.

Ahogyan a regényből, innen sem lógnak ki látványosan a vele foglalkozó részek, főleg, hogy előbb-utóbb mindig megjelenik maga a főszereplő, bár a formátumból természetszerűen következik, hogy akár Arihnda, akár Thrawn történetében néhány fordulat előbb, gyorsabban megtörténik, mint a könyvben, így talán nem is olyan hatásos, viszont, aki a regényt nem olvasta, az nyilván nem számíthat sok mindenre, ami végül bekövetkezik.

Egy képregény megítélésének legszubjektívebb része talán maga a rajzolás, szerintem azonban ilyen téren is nagyon figyelemre méltó munkát kaptunk a kezünkbe. Egy-egy félmosoly, vagy tekintet ábrázolásával tökéletesen sikerült érzékeltetni és visszaadni Thrawn hideg és számító személyiségét, amelynek ad némi sötét hátteret az a könyörtelen és megalkuvást nem ismerő, szinte minden mást háttérbe szorító céltudatosság, amivel népének érdekeit védelmezi.

A könyv többi fontosabb szereplői, mint Eli Vanto és Arihnda Pryce is tökéletesen lettek megrajzolva, még úgy is, hogy Elit máshogy, kissé rövidebb hajúnak és jobban fésültnek gondoltam, a karakterét viszont tökéletesen eltalálták így is.

Személy szerint egyedül pont Nightswant képzeltem el teljesen másképpen pusztán a regény alapján, mégis ebben a formájában is tökéletesen hozza a maga kissé rendezetlen külsejével az élére vasalt Thrawn ellentétét, ez pedig nyilván tudatos döntés volt az alkotók részéről, hogy ezzel is hangsúlyozzák a kettejük közötti hasonlóság melletti antagonisztikus ellentéteket is.  

A képregénykötet az igazi Thrawn élményt, amiért a karaktert és a történeteit szeretjük, megadja. A kivitelezés igényes, a rajzok pedig jók.

Az eredeti regény ismeretében szerintem élvezhetőbb, ugyanakkor mivel jól megragadja a történet lényegét és a benne szereplő karakterek személyiségét, akár a fontos párbeszédek, vagy a főszereplő gondolatmeneteinek átemelésével, akár a vizuális megjelenítés eszközeivel, nélküle, önmagában is olvasható, értelmezhető és élvezhető.

Elég erős a mezőny, de talán a legjobban sikerült képregény a Dr. Aphra sorozat óta.