Fénykardozni tanulnál? Irány Debrecen!

197422891_4007559879312442_3604010015024270220_n.jpg

A fénykardozás már messze nem csak néhány rajongó szórakozása, Franciaországban egy ideje hivatalos sportként tartják számon. Bár mi még messze vagyunk attól, hogy ilyen szinten elismerjék, mindenesetre nálunk is lehet már sportszerűen űzni: 2020-ban a debreceni Békessy Béla Vívó Klub (BBVK) 2020 októberétől az országban elsőként elkezdett fénykardvívást oktatni. Múlt szombaton nyílt napot tartottak, erről közölt most beszámolót a haon.hu helyi hírportál.

"A tavaly átadott új épületszárnyunk tervezése alatt már felötlött bennünk a gondolat, hogy a hagyományostól eltérő dizájnnal kellene ellátnunk, így esett a választásunk a Star Wars-univerzumra. Innentől adta magát, hogy beindítsuk a fénykardvívást Magyarországon, mert addig egyik honi vívóklub sem foglalkozott ezzel, pedig a világban ez már évtizedek óta létezik, több száz ilyen klub van Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában" – mesélte a lapnak Serra György ügyvezető igazgató.

Elmondta: az elhatározást követően a klub kellékeket vásárolt, majd elkezdték az edzők felkészítését. Már több kurzust is tartottak, az elmúlt héten pedig az Erasmus-program által lehetőség adódott spanyol, olasz és francia fénykardvívó mesterek meghívására, akik a BBVK edzőit, és sportolóit képzik. Emellett a közeljövőben a debreceniek is elmennek az ő klubjaikhoz, hogy a saját közegükben tanuljanak tőlük.

Természetesen szóba került az is, mennyire már ez a vívás, mint a többi:

A fénykardvívás a klasszikus vívásnemekhez annyiban hasonlít, hogy fegyver van a kézben, de itt nagyjából véget is érnek a közös jellemzők. Mások a mozdulatok, a páston történtekkel ellentétben itt nemcsak előre és hátra mozognak, hanem köröznek is adott esetben a felek, a koreográfiában pedig ütések, rúgások, ugrások, gurulások is szerepelhetnek

– magyarázta Serra György.

Ízelítőnek pedig íme néhány fotó a nyílt napról:

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"But I can be mouthy, because you know, what are they gonna do, fire me?"
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo