Andor: ismerős egyenruhák a forgatási fotókon

star_wars_cassian_andor_disney_tony_gilroy_02_c4nr.jpg

A Zsivány Egyes-előzménysorozat, az Andor forgatásáról már korábban is szivárogtak ki képek, azokon azonban nem láthattunk különösebben érdekes, spekulációra okot adó dolgot. Ezzel szemben a legújabb forgatási fotókon feltűnik egy jól ismert, jellegzetes birodalmi egyenruha, ami már okot ad a találgatásra. (A képek a folytatásban!)

Az alábbi, kiszivárgott felvételeken szereplő, fekete-fehér ruhához hasonlót viselt a Krennic igazgató is, így az egyik lehetséges magyarázat, hogy őt és/vagy a csapatát is láthatjuk majd. Bár persze a Lázadók itt még nem jöhetnek rá a Halálcsillag titkára, de ez nem zárja ki, hogy Cassian és Krennic útjai keresztezzék egymást (ahogy az sem kizáró ok, hogy nem jelentették be az igazgatót alakító Ben Mendelsohn szereplését). Ha esetleg szorosabban hozzá akarják kötni a sorozatot a filmhez, akkor pedig logikus is. Bár a Katalizátor című előzményregényben jobban megismerhettük a Halálcsillag-projekt vezetőjét, valószínűleg sok rajongó örülne egy újabb ismerős arc visszatérésének. Maga Ben Mendelsohn pedig elmondta, hogy kapva kapna az alkalmon, ha visszatérhetne).

A másik lehetséges magyarázat, hogy itt mindössze a Birodalmi Biztonsági Hivatal (Imperial Security Bureau) embereit láthatjuk, akiknek szintén hasonló egyenruhájuk volt, ugyanis a Fejlett Fegyverrendszerek Kutatóintézete (Department of Advanced Weapons Research) ahol Krennic is dolgozott, a BBH alá tartozott. Az pedig teljesen logikus, hogy az ellenséges oldal hírszerzői ügynökei is feltűnjenek Cassian, a lázadó hírszerző sorozatában.

Ti mit gondoltok, a birodalmi hírszerzőket láthatjuk itt vagy Krennic embereit?

Andor1

Andor2

Andor3

Andor4

Andor5

Forrás: StarWarsNews

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"But I can be mouthy, because you know, what are they gonna do, fire me?"
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo