A Vader Immortal harmadik részében az események csúcspontja tárul elénk

vader-immortal-epiii.png

Az ILMxLAB, a Vader Immortal játékszéria fejlesztője hivatalosan is bejelentette, hogy a Vader Immortal: Episode III, azaz a befejező rész november 21-én érkezik az Oculus Quest és Rift headsetekre. Az epizód természetesen az Episode II eseményeire építkezik, amiben hősünk megismerte az Erő útjait és megszerzett egy ősi fegyvert Darth Vadernek.

A játékért felelős rendező, Ben Snow így festi le nekünk előzetesen a zárórészt: 

A Vader Immortal: Episode III azzal indul, hogy Vader megszerezte az erőteljes Fényes Csillagot és visszatért kastélyába, hogy aktiválhassa azt. A droid társ ZO-E3-mal és a mustafariakkal vissza kell jutnia a főszereplőnek a kastélyba, hogy megállítsa Vadert, mielőtt még elpusztítana minden életet a Mustafaron. Ez alatt több dolgot megismerhetünk a főhős vérvonalával kapcsolatban, akinek a Vader kastélyához vezető úton át kell verekednie magát a birodalmi erőkön, közben egy korábbi részből ismert ellenségbe is belebotlik. Végül szemtől szemben találjuk magunkat Vaderrel, akivel össze kell csapjunk és meg kell akadályoznunk tervei végrehajtásában.

A konklúzió picit hosszabb is lesz az előzőeknél, mivel sok dologról van szó. Az ősi fénykard és az Erő-képességek mellett, amiket a korábbi epizódok során szereztünk be, a rohamosztagosok által elejtett sugárvetőket fel lehet venni és használni, kisebb hajókon légi csatákat vívunk, és csatát kezdeményezünk Vader kastélyában a Menetelő Horda nevű droidsereg és a mustafari birodalmi helyőrség között. 

A folytatásban pár koncepciós rajzot láthattok az Episode III-ból, valamint egy hivatalos plakátot is.

Poster

Confrontation

Battle

Engine

Clouds

Forrás: starwars.com

A Szerzőről

owokaleyo1992

owokaleyo1992

"To defeat an enemy you must know them. Not simply their battle tactics, but their history, philosophy, art." - Grand Admiral Thrawn
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo