A következő animációs sorozat az Ellenállásról szól majd

star_wars_resistance_tall.jpg

Két hónapja ígérte meg Filoni, hogy nemsoká beszélnek az újabb animációs projektjükről, és most itt is a hivatalos bejelentés: a következő animációs sorozat címe (ahogyan korábban a márkanév levédetéséből már sejthető volt) Star Wars Resistance (azaz "Star Wars Ellenállás") lesz, és értelemszerűen a VI-VII. részek között játszódik majd.

A sorozat főszereplője a fiatal pilóta, Kazuda Xiono lesz, akit az Ellenállás egy titkos küldetésre küld, hogy az Első Rend ellen kémkedjen. A sorozatban olyan karakterek is feltűnnek majd, mint Poe Dameron és Phasma kapitány (ráadásul az eredeti színészek hangján szólalnak meg!), és BB-8 is szerepel majd benne.

A főbb szinkronszínészek nevét is tudjuk már: Christopher Sean (Hawaii Five-0), Suzie McGrath, Scott Lawrence (Légió), Myrna Velasco (Elena, Avalor hercegnője), Josh Brener (Szilícium-völgy), Donald Faison (Dokik), Bobby Moynihan (Medvetesók), Jim Rash (Balfékek), és Rachel Butera.

Az ősszel induló sorozat munkálatai már el is kezdődtek. Készítői között többen vannak, akik Filonihoz hasonlóan A klónok háborúján és a Lázadókon is dolgoztak már. Filoni elmondta, hogy az alapötletet a repülők és a második világháború iránti rajongása adta, illetve hogy a sorozat képi világát az animék inspirálták.

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"But I can be mouthy, because you know, what are they gonna do, fire me?"
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo