Mi a helyzet Rian Johnson újabb Star Wars-filmjeivel?

rian_johnson.jpg

Még 2017-ben, az általa írt és rendezett Az utolsó Jedik bemutatása előtt jelentették be hivatalosan, hogy Rian Johnson egy új Star Wars-trilógiát fog készíteni. A projektről az eltelt évek során semmi sem derült ki, mindössze annyi történt, hogy időről időre elmondták, hogy nem ejtették.

Utoljára kicsivel több mint egy éve, tavaly februárban írtunk róla, akkor éppen maga a filmes erősítette meg: továbbra is tervben van a trilógia. Hogy mikor valósulhatnak meg a filmek, az viszont nem derült ki. Most pedig magát a Lucasfilm elnökét, Kathleen Kennedy-t kérdezték erről, aki a Vanity Fair szerint úgy nyilatkozott, hogy a projekt egyelőre zárójelbe lett téve. Ezt Rian Johnson elfoglaltságával magyarázza, hiszen jön a Tőrbe ejtve folytatása, ráadásul a filmes a Netflix-szel is több filmre szerződött.

Úgy néz ki tehát, hogy ha lesz is valaha valami Johnson újabb Star Wars-projektjéből, az még soká lesz.

Hogy akkor mégis milyen Star Wars-filmekre számíthatunk a következő években, arról a napokban még beszámolunk!

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"But I can be mouthy, because you know, what are they gonna do, fire me?"
A Szerző cikkei




A hír megtalálható itt: STARWARSMedia.Hu
https://www.starwarsmedia.hu/hirek/mi-a-helyzet-rian-johnson-ujabb-star-wars-filmjeivel.html