Ellenállás: egy meglepő cameo ötlete is felmerült

star-wars-resistance-season-2-kylo-ren.jpg

Lezárása után elég kevés szó esett a két évadot megélt Star Wars Ellenállás animációs sorozatról, ami a folytatás trilógia korában játszódik. Az Új Köztársaság pilótája, Kazuda Xiono csatlakozik az Ellenálláshoz, hogy felderítse az Első Rend kémjeit a Kolosszus nevű peremvidéki üzemanyagtöltő állomáson. Az epizódokkal előrehaladva időben belenyúlik Az ébredő Erő és Az utolsó Jedik idővonalába is, majd a Skywalker kora előtt ér véget a széria.

 

A második felvonásban az ekkorra már legfőbb vezér státuszba emelkedett Kylo Ren is cameózik egyet, de a sorozat fő írója és felelős producere, Brandon Auman a Friends of the Force podcast műsorban felfedte, hogy ennél nagyobb szerepet szántak volna neki. A Sith műkincseket kereső archeológus, Mika Grey helyett eredetileg egy jól ismert karakter tűnt volna fel, aki fénykard-párbajt vívott volna Rennel: nem más, mint Asajj Ventress öreg kiadásban, ami Dave Filoni fejéből pattant ki. Ám Filoni közben meggondolta magát, mert Ventress belépője elvonná a figyelmet a fő karakterekről. Aumant nyilatkozata alapján nehezen viselte az ötlet elvetése, de elfogadta és megértette a változtatás szükségszerűségét.

 

Ám nem ez lett volna az egyetlen probléma, ha megvalósul az eredeti elképzelés. A kánonban egy igencsak óriási ellentmondást szült volna, mert Ventress történetét a Sötét tanítvány című könyvben elvarrják, ami az éppen elkaszált A klónok háborúja sorozat csak tervrajzon létező epizódjain alapulva íródott. Filoni a The Bad Batch és A klónok háborúja utolsó évadában néhány retconnal már élt, előbbinél felháborodást is keltett az, hogy nem a képregényhez hűen adta vissza a történéseket Kanan Jarrus és Depa Billaba szempontjából, ám Ventress visszahozatala még nagyobb felzúdulást eredményezett volna.

Mika Grey Artifact 1

A Szerzőről

owokaleyo1992

owokaleyo1992

"To defeat an enemy you must know them. Not simply their battle tactics, but their history, philosophy, art." - Grand Admiral Thrawn
A Szerző cikkei




A hír megtalálható itt: STARWARSMedia.Hu
https://www.starwarsmedia.hu/hirek/ellenallas-egy-meglepo-cameo-otlete-is-felmerult.html