• Galaxis
• Kifejezések
• Hiperűr (Legendák)

Legendák

Nem lehet csak úgy hiperűrsebességre váltani! Ha nincsenek pontos koordinátáink, a végén még nekimegyünk egy bolygónak vagy egy szupernóvának, aztán akkor jóccakát!
- Han Solo Luke Skywalkernek.

A hiperűr (vagy ahogy a yuuzhan vongok nevezik, a sötét űr) egy olyan változatos létállapot volt, amit az űrhajók használtak fel, hogy elérjék a fény sebességénél gyorsabb utazást. A hipertér a tér-idő alternatív dimenziója, ami egy hiperhajtómű segítségével csak fény feletti sebességgel érhető el, azonos értelmű a valós térrel, valamint a valós tér minden pontjával, ami társult egy egyedi ponttal a hiperűrben. Míg a hiperűr számos aspektusa rejtély maradt az asztrofizikusok és az űrnavigációs szakértők számára, az egyértelmű volt, hogy a hiperűr lerövidítette az utazási időt, a hiperhajtóművel felszerelt csillaghajók percek alatt fényéveket tehették meg. Ebből kifolyólag a hiperűr-utazás a galaktikus közösség, kereskedelem, politika és hadviselés hátgerince volt.

Technikai háttér

"Azok a csíkok a csillagok?"
"A csillagok, amik elmosódtak az űridőn keresztül. Amikor kiugrunk a hiperűrből, inkább tűnnek majd csillagoknak."
- Garr és Boba Fett.

Rendszerint a részecskeanyagokra/atomokra érvényes a relativitás-elmélet: Az aszimptotikus tömeget megnövelik, amint elérik a fénysebességet, egyre több energiát követelve, hogy elérjék azt, de még végtelen energia esetén sem lépik át a fénysebesség határát. Más részről a tachionikus tömeg csak a fénysebesség felett jöhet létre és nem tud lecsökkenni az előbb említett küszöbérték alá.

A hiperhajtómú technológiája lehetővé teszi, hogy áthidalható legyen ez az akadály és lehetővé teszi a fénysebességnél lassabban utazó csillaghajók számára legyőzni az akadályt, a fizikán túli effektust hasznosították, hogy hullámokat gerjesszenek a téridőben. Egy hiperhajtóművel felszerelt hajó ezen hullámokat kihasználva tudott a hiperűrbe "ugrani", lehetővé téve, hogy több száz, vagy akár több ezer alkalommal utazzanak a galaxisban fénysebességgel. A hiperűr a téridő egy alternatív dimenziója volt, hasonlóan a mélyűrhöz vagy a túlűrhöz, azonos értékű volt a valós térrel: a valós tér minden pontja társult egy egyedi ponttal a hiperűrben. Lényegében, a valós térben egy a galaxis északi részébe tartó hajó ugyanúgy északra tart a hiperűrben, miután a hiperűrbe ugrott. Minden tárgynak a valós űrben, például a csillagok és a bolygók, volt egy "árnyéka" a hiperűrben ugyanazon a helyen, ahol a valós űrben foglalt helyet.

Történelem

A hiperűr-utazás alapelveit először az ősi rakaták fedezték fel. A rakaták az Erő által szabályozott hajtóművei lehetővé tették, hogy létrehozzanak egy a Galaxisra kiterjedő birodalmat. A legősibb, hiperűrt kihasználó leletek közül néhányat (például a furcsa boltívek, elhalt világokon talált adóállomások, vagy a gree hiperkapuk) nem lehetett reprodukálni a fejlett hiperhajtómű-technológiával. A koréliaiak és durosiak voltak az elsők, akik képesek voltak megalkotni az Erő segítségével működő rakata gépezetek technológiai változatait a mérnöki visszafejtés segítségével, lehetővé téve őket arra, hogy megépítsék az első igazi hiperhajtóműveket. Konzekvensen a közös használat dacára, viszonylag keveset tudtak a hiperűr igazi természetéről. Népszerű elméletek szerint a hiperűr más dimenziót hasznosít az „átlépéshez”, mondhatni a fény „sebességhatárának” átlépéséhez. Más elméletek kimondják, hogy közvetlenül más univerzumokhoz hangolnak át anyagokat, a túlűrhöz vagy a mélyűrhöz hasonlóan, így generálva fénysebességet. Bármi legyen is a helyzet, a modern kori hiperhajtómű-mérnökök rengeteg tudományos elméletet ismernek, amelyek elegendőek arra, hogy ennek a jelenségnek számtalan felhasználási módozatát alkalmazzák.

A Galaktikus Köztársaság első 21.000 éve alatt a hiperűr koordinátákat felvázolták a hiperűr jeladóállomások és az űrállomások segítségével, amiket a nyílt űrben helyeztek el, távol a gravitációs hatásoktól, ahol a hajók letölthették a Köztársasági Űrúti Társaság által szolgáltatott adatokat. A Mandalori Háborúk környékén a navigációs számítógépek átvették a jeladóállomások helyét, így téve a hiperűr-utazást sokkal függetlenebbé.

A hiperhajtómű használata

A hiperhajtóművel felszerelt csillaghajóknak át kellett menniük egy kötött rutineljáráson. Miután a menetirányt betáplálták a navigációs számítógépbe, az betájolta a helyes útirányt és működésbe hozta a hiperhajtóművet. Aztán azt érzékelhették a hajóban tartózkodó utasok, hogy a hajó annyira felgyorsul, ahogy a csillagok párhuzamos vonalakká nyúlnak el a hiperűrbe való ugrás alatt. Ez a látható felgyorsulás a hajón kívül is megfigyelhető volt, ahogy a hajó hirtelen, hatalmas hangrobbanással vegyülve eltűnik a fizikai világegyetemből a hiperűrbe Ezt a jelenséget pszeudóhatásnak hívják.

Amikor a hiperűrbe belép, a hajó elhagyja a megszokott univerzumot, vagy más néven a valós űrt. Hipersebességnél a teljes látható világegyetem egy mintás, elmosódott, kék árnyaltú, nagy sebességű folyosónak/alagútnak látszik, közvetítve a hiperűr többdimenziós természetét. A hiperűrben a hajó gyakorlatilag el van vágva a pásztázás és az érzékelés összes, szokásos módszerétől.

Egy hajó (például a T-65-ös X-szárnyú vadászgép) hiperűrutazását a koordináták a navigációs számítógépbe való betáplálásával végezték el, manuálisan, vagy vezeték nélküli adatfogadással. Sokak közül a Zsivány Osztag használta ezt a féle adatátvitelt, így egy csoport vagy flotta valamennyi hajója ugyanazokat a koordinátákat használta egy küldetés során. A koordináták kiszámítása veszélyes feladat volt a hajók részére, mert ha túl közel kerültek egy fekete lyukhoz, csillaghoz, vagy egy gravitációs mezőhöz, akkor kénytelenek voltak kilépni a hiperűrből. A mikro-ugrásokkal keresztülvitt, rendszeren belüli hiperűrutazás ritka volt, bár hadászatilag használták időnként.

A hiperűr-navigáció velejáró veszélyei végett a forgalmas útvonalak közel voltak a lakott rendszerekhez. Navigációs rendellenesség vagy hiperhajtómű meghibásodás esetén az űrállomás közelségének vagy a lakott rendszereknek köszönhetően az esetleges hajótörött kisebb valószínűséggel lenne kiszolgáltatva a kis teljesítményre elég energiával és korlátozott eleséggel. Általában a problémák a koordinációk hibás kiszámításával, valamint hiányos és elavult információkkal jelentkeztek, a jelentős gravitációval rendelkező égitestekre vonatkozóan. Majdnem lehetetlen vállalkozásnak bizonyult megtalálni egy olyan hajót, ami visszatért a hiperűrből a valós űrbe, vagy egy ismeretlen helyre egy meghibásodás miatt. Azon sokaknak is, akik a legendás Katana-flotta után átkutatták az ismert nyílt űr hatalmas területét.

Kockázatok

Ha nincsenek pontos koordinátáink, a végén még nekimegyünk egy bolygónak vagy egy szupernóvának, aztán akkor jóccakát!
- Han Solo Luke Skywalkernek, egy csillagromboló elől menekülve.

A fénysebességgel való utazás mindig is veszélyekkel járt. Amíg bármely kölcsönhatás és karambol lehet potenciális végzet, egy csillaghajón a gravitációs húzóerő hatásai lehetnek pusztítóak, főképp ezért természetesen figyelembe kell venni a „tömegárnyékot”, avagy a nagy égitestek gravitációs kútjait. Ezt sokféleképpen hasznosították éveken át. A hiperűr útvonalakat gyakran egy bolygó tömegét végütközőként tekintve szerkesztették meg, emellett a hiperhajtómű biztonsági rendszere automatikusan megállítja a hajót, amint az elérte az utazás lehető legtávolabbi pontját.

A hiperűr karambolok, amik lehetnek egyrészt szándékosak, másrészt pedig balesetek, le tudnak rombolni bolygókat, vagy még talán el is tudják pusztítani azokat. Azt a tényt figyelembe véve, hogy sok csatahajó reaktorának teljesítménye vetekedett egy csillagéval vagy túl is szárnyalta azt, és mivel az energiák szükségesek voltak ahhoz, hogy a hiperűrutazást lehetőleg mérhetetlenné tegye, nagyon sok pusztítást tudhatott szabadjára ereszteni a célponton. Még ha egy bolygónak volt is planetáris pajzsa a hiperűr karambol alatt, a szerencsétlenség még mindig elég erős lehetett ahhoz, hogy milliókkal végezzen, mint az az eset, ami a Coruscanton is megtörtént. Az egyik leghírhedtebb hiperűrbaleset a Klónok Háborúja alatt esett meg, amikor a Quaestor csatacirkáló összeütközött az egyik szeparatista bolygóval, a Pammanttal, széttörve a bolygó magját.

A gravitációs generátorok képesek voltak létrehozni egy mesterséges tiltómezőt, ami megálljt parancsolt a hiperűrutazásnak egy adott területen, utánozva egy égitest külső peremét. Ez hatásos arra, hogy menet közben kirántson hajókat a hiperűrből és hogy megelőzzék az ellenséges hajók fénysebességre kapcsolását az ütközet során. Kisebb gazdagabb csoportok, úgymint a kalózok hatalmas aszteroidákat (vagy kisbolygókat) vontattak a kereskedelmi útvonalakra a generátor vagy csillaghajó módszere helyett, így biztosítva számukra egyrészt azt, hogy megszakítsák az utazást, másrészt ideiglenes menedéket vagy pajzsot nyújtott számukra az ellenséges tüzek ellen.

A fekete lyukak állandó fenyegetést okoztak. Minden évben legalább néhány űrhajó elpusztult számos „elkóborolt” fekete lyuk miatt a valós űrben. A közel határtalan gravitációs mezőik végzetesek lehetnek a túl közel merészkedett járművek számára.

A hajó burkolatának védelmén túl a hiperűr maga egy halálos légkör volt minden, a valós űrben élő fajnak. A hajó légzsilipjén való kifúvatás, míg a hajó a hiperűrben utazott egy hatásosabb módszer volt az egyedek megölésére, minthogy kilökjék azt a személyt a valós űr vákuumába. Egy személy túlélhette a halált, ha egy mentőkabinban kilövelli magát a hiperűrben, de ha a mentőkabinból hiányzott maga a hiperhajtómű, a valós űrbe való visszatérés lehetetlenné vált.

A csillaghajó fedélzeti megfigyelőjéből, ha hosszabb ideig a bámulták a hiperűrt, „hiper-mámort” válthatott ki magából, az őrültség egyik formáját, vagy legalábbis a legendák szerint. Mivel volt valami alapvető baj a magasabb dimenziójú univerzum figyelésével, az a bevett eljárás volt a birodalmiaknál, hogy az üvegacél ablakot átláthatatlanná tették, míg a hiperűrben áthaladtak. Darth Vader élvezte a fény tarkabarka és kavargó mintáinak figyelését, és Cronal megnyugtatónak találta belebámulni abba, amit a világegyetemen kívüli ürességnek hitt.

Amikor az ugrást egy meghibásodott hiperhajtóművel kísérelték meg, a csillaghajó bennragadhatott az űr egyfajta „kereszteződésén”: félúton a hiperűr és a valós űr között. Egyik példa erre a Harbinger Sith-csatahajó. A szerencsétlen hajó, miután a hajó kapitánya, Saes Rroagon elsietett gondolkodása következtében előrement 5.000 évet az időben, majd Luke Skywalker Jedi Rendjének korába érkezett meg.

Az érzékelők és kommunikációk hatásai

A navigációs kockázatokon kívül még a kommunikációval is adódtak nehézségek, míg a hajó hipersebességgel utazott. Mivel hétköznapi szemszögből nézve a hajók nem léteztek a hiperűrben, nagyrészt el voltak vágva a hagyományos rádiós, vagy mélyűri kommunikációtól, mivel bármilyen hullámhosszon a jel jelentősen eltorzult, ha netán azok el is érték a hajót. A hiperkommunikációs jelek el tudták érni a hajót a hiperűrben, bár még ilyen módon is igencsak nehéz volt kommunikálni, kivéve ha a jelet az utazó hajó pályájának egyik, vagy másik végéből küldték, vagy ha a két hajó közös pályán haladt.

Ugyanezek a nehézségek jelentkeztek az érzékelőknél/szenzoroknál is a kommunikációban: szinte lehetetlen volt kezelni a hiperűrben közlekedő hajók észlelését, ami a legtöbb csatában a visszavonulási lehetőséget nagyon robosztussá tette. Az üldözésre az egyetlen elérhető lehetőség általában az volt, hogy számos útvonalat felvázoltak, amik a célpont utolsó ismert irányvektora mentén helyezkedtek el, és az útvonalak korrigálásával próbálták kitalálni, hogy a hajó hol jött ki a hiperűrből. Ez persze általában egy vesztes stratégia volt, mivel a legtöbb hajó, remélve hogy lerázzák az üldözőiket, egy rövid ugrást táplált be, amit egy hosszabb ugrás követett a célállomás felé egy másik irányvektorból, még mielőtt az ellenségek megérkezhettek volna. Egy poloska elhelyezése volt a legjobb választás az ellenséges hajón, bár hosszabb távon csak a HoloNet szolgáltatásaival rendelkező nyomkövető berendezések voltak hasznosak, valamint irdatlanul drágák is voltak.

Egy érdekes jelenség is társult a hiperűrutazáshoz, a Cronau-sugárzás. Ez egy rövid, de erős sugárzáskitörés volt, ami akkor lépett működésbe, ha a hajó belépett a hiperűrbe vagy kilépett onnan. Ezt le tudták nyomozni megfelelő szenzorokkal pár fénymásodpercnyi távolságról, gyakran bőven a normál érzékelő hatósugárzásokon kívül. Ez volt az oka annak, hogy a Hoth bolygóra telepített lázadó bázis fel tudott készülni a közelgő támadásra, amikor Ozzel admirális az Executorral és flottájával túl közel tört ki a fénysebességből a rendszerbe, ahelyett, hogy feltűnésmentesen közelített volna a rendszerhez.

Kommunikáció

Bár a hiperűrutazásra használták elsősorban ezt a jelenséget, ami eggyé kapcsolta össze az egész galaxist, ez még nem jelentette azt, hogy ez volt az egyetlen eszköz. A hiperkommunikációs technológia jelnyalábokat küldött a hiperűrön keresztül, nagyobb sebességgel és távolabbra, mint amire a hagyományos mélyűri jeladóállomások képesesek voltak, és ezt sokkal gyorsabban oldották meg, mint a hiperhajóművel felszerelt csillaghajók. A HoloHálózat a hatótávolságát még jobban kiterjesztette a hiperűr jeladók szorosan összekapcsolódó hálózatával, hogy hatalmas mennyiségű adatot sugározzanak szerte a galaxisban, így lehetővé tette, hogy azonnal, gyakorlatilag teljes holoadásokat közvetítsen bármely előfizető a másiknak. A Galaktikus Birodalom korszakában a HoloNetet szigorúan felügyelték, de még az Új Köztársaság alatt is. A hálózatot kiemelkedően magas költségek árán tudták fenntartani és a nagyon közvetlen, kétirányú összeköttetéseket is gyakran csak a kormányzati és jómódú személyek engedhették meg maguknak. A híreket, szórakoztató műsorokat, és egyéb széleskörű adásokat sugároztak a galaxison keresztül és ismételtek meg a helyi ágazati alapú mélyűri hálózatokon, ugyanakkor a galaxis minden társadalmi szintje el tudta érni ezt a kommunikációs eszközt, nem csak azok, akik drága hiperkommunikációs rendszerrel rendelkeztek.

Navigáció

A tömegárnyékok veszélye miatt (nem is beszélve az útonálló kalózokról) a hiperűr-útvonalakat nagy körültekintéssel kellett feltérképezni. Azok a kevés élőlények, akik az erős Jediktől eltérően, sokszor tudtak reagálni a fénysebességgel való utazás közben, és számos esetben a hagyományos érzékelők és távközlők sem tudtak fogadni információt a fénysebességnél gyorsabban. Még a mélyűri érzékelők sem, amik egy másik dimenzió mentén működtek és gyorsabban terjedtek a fénynél, mégsem tudták tartani a hiperűrutazás gyorsaságát. Éppen ezért az égitestek pontos, előzetes ismeretei navigációs számítógépek formájában elengedhetetlenek voltak az út során. Ezek a berendezések, ahogy az űrutazók navkomként vagy navikomputerként is ismertek, részletes csillagtérképeket tartalmaztak, és arra is képesek voltak, hogy nagy gyorsasággal űrnavigációs/asztronavigációs számításokat végezzenek, mielőtt még az ugrást megtették volna az egyik helyről a másikra.

Bár a pilótáknak elengedhetetlen volt, hogy asztronavigációs szakképzettséggel rendelkezzenek, hogy profin kezeljék a navigációs számítógépeket, nem volt fontos ismerniük a bonyolult fizikai egyenleteket a hiperűr-utazáshoz. Noha néhány faj, például a givinek és a sinteeniek, képesek voltak fejben kiszámolni ezeket az egyenleteket, ezért nem igényelték a számítógépek segítségét. A belső könyvtári térképeket, grafikonokat természetesen időnként naprakésszé kellett tenni, mivel a rendszerek lassan mozognak a galaxis körül, csillagok robbannak fel és újak születnek, stb., és ezért léteztek még mindig elszánt felderítő és térképész testületek egy évezreddel az első csillagvonalak felvázolása után.

A csillagutazók közül a legtöbben a már létező, jól ismert kereskedelmi utakat használták. Ez biztosította azt, hogy az útonálló kalózok és égitestek száma a minimális volt, a segítség közel volt meghibásodás esetén és az útidő meglehetősen élőre látható volt.

Hiperűr menetidők

Amíg a távolság általában adott volt két bolygó között, a látszólag közel egymáshoz lévő két hely között a hiperűr menetidőt drasztikusan megnövelte az, hogy csillagszerű kockázatok, aszteroida mezők és csillagködök között kellett navigálni.

Egy példa erre a Coruscant és az Alderaan közötti út. Ami a távolságot illeti, az Alderaan közel helyezkedett el a Coruscanthoz, az előbbi körülbelül 5.000 fényévre volt a Magtól, az utóbbi hozzávetőlegesen 10.000 fényévnyire. Ugyanakkor a Birodalom korszakában az utazás durván 16 órát vett igénybe, mivel az útvonal egyik szakasza áthalad a nagyrészt feltérképezetlen Mélymag egy részén keresztül, ahol a csillagcsoportok gravitációs kútjainak eredményeképpen nehéz volt a navigáció. Ennek iróniája az, hogy tulajdonképpen a Tatuinról, a galaxis másik széléről gyorsabban lehetett eljutni az Alderaanra. Bizonyos esetekben az intergalaktikus utazás napokat vehetett igénybe a bolygóközi távolságok és a közük lévő akadályok függvényében.

Megjelenések

Nem-kánon megjelenések

Források