darth_bane_trilogia_fekvo.jpg
mandalorian_chapter_3_pic.png

Bob Iger, a Disney feje a befektetőiknek való beszámolókban kitért a The Mandalorian jövőjére is. A vezérigazgató azt mondta, hogy a cégük fontolgatja, hogy több karaktert is bemutatnak majd a jövőben a The Mandalorianben, akik később saját spinoff-sorozatot kaphatnak majd.

Emellett megerősítette, amit Jon Favreau showrunner mondott, vagyis hogy idén ősszel jön majd a második évad, és pontosított is: októbertől jönnek az új epizódok - és utalt rá, hogy a második évaddal nem fog még véget érni a sorozat.

Továbbá Iger arról is beszélt, hogy a következő években, amíg nincs új mozifilm, a Star Wars esetében a sorozatokra fókuszálnak - tehát a filmek érkezéséig is várható jó néhány új tartalom.

Forrás: IndieWire / TheVerge


vader-fanfilm.png

Újabb videó került fel a netre a magyar rajongók által készített Vader-film forgatásáról:


Leiavfx.png

A Skywalker-saga utolsó darabja három Oscar-jelölést kapott: a legjobb zene (John Williams érdeme, aki a 25-ik Grammy-díját kapta), a legjobb hangszerkesztés (Matthew Wood és David Acord) és a legjobb vizuális effektek (a bábosok vezetője Neal Scanlan és a speciális effektek vezetői Patrick Tubach, Roger Guyett és Dominic Tuohy) kategóriákban. Jelen cikkünk utóbbi tekintetében lesz érdekes, ugyanis a látványvilágért felelős ILM cég a napokban tett közzé egy videót, amiben ízekre bontja az emlékezetesebb jelenetek mögötti munkafolyamatokat. Köztük Carrie Fisher előző kivágott jeleneteinek beillesztését, a régimódi modellek és digitális effektek használatát, a fiatal Luke és Leia megalkotását A Jedi visszatér felvételeiből.


star-wars-bossk-empire-strikes-back-alan-harris-.jpeg.jpg

81 éves korában elhunyt Alan Harris angol színész, aki az eredeti trilógia mindhárom részében és a Baljós árnyakban is benne volt, különféle karakterek szerepében - de elsősorban a trandosai fejvadász Bossk megformálójaként ismert. Nyugodjon békében!

Bossk


star-wars-underworld-.png

Annak idején George Lucas is szeretett volna élőszereplős sorozatot csinálni. A Star Wars: Underworld című szériával a coruscanti alvilágot akarta bemutatni, de végül is a sorozatból nem lett semmi. Most felkerült a netre egy tesztvideó, amelyen elvileg az Underworldből láthatunk egy részletet, illetve ennek az elkészültét:


Forrás: StarWarsNewsNet


poe-dameron-9-.png

A képregényekből és korábbi könyvekből az már kiderült, hogy mit csinált Poe Dameron az Új Köztársaság flottájában és az Ellenállás tagjaként, de a Skywalker korából kiderült, hogy az Oscar Isaac megformálta pilótának bűnözői múltja is van. Ezt fogja bemutatni egy angolul idén nyáron megjelenő új ifjúsági regény, a Star Wars: Poe Dameron: Free Fall.

A könyvet a több krimit szerző Alex Segura írja, aki egy "galaktikus bűnügyi regényt" ígér, amelyben megválaszolja a rajongók legnagyobb kérdéseit - például azt, hogy pontosan milyen szerepet játszott Poe életében Zorii Bliss (Keri Russell). A hivatalos szinopszis szerint a könyvben a tizenéves Poe-val találkozhatunk, aki pár évvel korábban elvesztette az anyját, és mivel az apjával nem találják a közös hangot, elmegy, hogy kalandokat keressen, és rájöjjön, milyen embernek kellene lennie.

A Free Fall augusztus 4-én jelenik meg.

Poe Free Fall

Forrás: Polygon


tros-battle.png

Az eddigi sorszámozott filmekkel ellentétben a Skywalker-saga zárórészére, a Skywalker korára J.J. Abrams és csapata a rajongóknak kedveskedve utalások terén beleadott apait-anyait a különböző Star Wars médiumokból. Pár példával élve benne volt Ahsoka és Kanan hangja azon Jedik között, akik Reyt szólították és buzdították a sötétség elleni csatájában, vagy éppen a Lázadókban debütált Szellem hajó, ami a végső exegoli csatában tűnt fel.


cassian-sw.png

A Cassian Andor karakterére fókuszáló Zsivány Egyes-előzménysorozatot a korábbi hírek szerint idén nyáron kezdik el forgatni, és úgy tűnik, hogy majd csak jövőre láthatjuk: a Variety azt írja, a forrásaik szerint a széria epizódjai csak 2021-ben lesznek elérhetőek a Disney+ kínálatából.


star_wars_adventures_-_clone_wars_1_-_cover_a_head-h_2020.jpg

Minden bizonnyal rengeteg Star Wars-rajongónál van bekarikázva a naptárában február 21, hiszen akkor indul útjára a Disney+ streaming szolgáltatón keresztül A klónok háborúja hetedik évadja, minden héten egy résszel. Ehhez hírként most érkezett egy kis adalék is: az IDW Publishing szintén heti megjelenésű, ötrészes mini-képregénysorozattal is kedveskedik az éra kedvelőinek Star Wars Adventures: The Clone Wars – Battle Tales címen, ami egész áprilisban, április elsejei kezdéssel debütál majd digitálisan és nyomtatott verzióban is.


obi-wan-kenobi-ewan-mcgregor.jpg

Obi-Wan Kenobi sorozatát eredetileg idén nyáron kezdték volna forgatni, de most úgy néz ki, hogy csak később kezdhetnek hozzá. Több oldal is úgy értesült, hogy leálltak az előmunkálatokkal, hogy átírják a forgatókönyveket. A The Hollywood Reporter forrásai szerint most már 6 helyett csak 4 epizódban gondolkodnak, a sztorit pedig azért akarhatják átdolgozni, hogy ne legyen túlságosan hasonló a The Mandalorianhez [ugyanis az alapfelállás ebben is az, hogy a főhős egy gyermeket védelmez].

Maga a Kenobi szerepében visszatérő Ewan McGregor is megszólalt az ügyben. A színész azt mondta az IGN-nek, hogy csak a forgatás csúszik, a bemutató nem [aminek a tervezett dátumát egyébként még nem közölték]:

"Csak átcsúszott a következő évre, erről van szó. A forgatókönyvek nagyon jók voltak. De azt gondolom, hogy mivel kijött a IX. epizód, most a Lucasfilmnél mindenkinek több ideje van az írásra, és ezt ki akarták használni. Már nyolcvan-kilencven százalékát elolvastam annak, amit eddig írtak, és nagyon-nagyon jó. Ahelyett, hogy augusztusban forgatnánk, csak jövő januárban akarják kezdeni, ennyi. Semmi drámai. Gyakran előfordul a projekteknél, egyszerűen csak át akarták tolni a jövő évre. A premierdátum nem változik, nem hiszem, hogy ez arra kihatna. A cél most is az, hogy akkor jöjjön ki, amikorra eredetileg tervezték."


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo