The Mandalorian: Luke cameójának megszületése

luke_mandalorian.png

A The Mandalorian második évadának zárórésze múlt héten került bemutatása a Diney+ streaming platformon, minek végén egy meglepetés cameóval Luke Skywalker és R2-D2 Grogu hívására felelve eljöttek érte egyetlen X-szárnyúval, miközben megmentették Din Djarinékat a droid Dark Trooperektől.

A Zsivány Egyes folyosós kaszabolására emlékeztető jelenetsor után aztán a csuklyát levetve valójában Mark Hamill digitálisan visszafiatalított arcát láthattuk meg, és a stáblistán is kiemelték a nevét. Nem mellesleg ő is adta a hangját a karakternek, ahogy Az ébredő Erő második előzetesén is így jártak el, ott is a hang finomítása mellett döntöttek a készítők. A digitális arc technikája már bevett szokásnak minősül a Star Wars-ban: A Zsivány Egyesben Tarkin nagymoffot és Leia hercegnőt, valamint a Skywalker korában Luke-ot és Leiát hozták vissza eredeti formájukban.

Mark Hamill szerint a csodával határos, hogy 1 évig titokban maradhatott az, hogy ő is visszatér legismertebb szerepéhez, pedig korábban nyilatkozta, hogy örökre a szögre akasztotta Jedi-köpenyét, bár ez még májusban történt, amikor már a The Mandalorian második felvonásának forgatása szerencsére időben elkészült és az előzetes tervek szerint bemutatásra került, árulta el ezt akkor a Disney elnök-vezérigazgatója, Bob Chapek. Hamill neve egyébként nem most először került kapcsolatba a The Mandaloriannel, ugyanis az első évadban a tatuini kocsmában A Jedi visszatér kínzódroidját, EV-9D9-et szólaltatta meg. Jon Favreau is osztozott Hamill csodálkozásán, aki elmondta, hogy miután a legtöbb fontosabb casting kiszivárgott, kezdtek aggódni, hogy talán Mark Hamill csatlakozása is idő előtt a napvilágra fog kerülni, főleg hogy Hamill maga is jelen volt ennél a forgatásnál.

A The Mandalorian-féle Luke Skywalkert testileg még két ember hozta össze: az állóképekért Max Lloyd-Jones (A majmok bolygója: Háború, Odaát, Elcserélt lányok, Teen Wolf - Farkasbőrben, iZombie), a harci jelenetekért pedig Matt Rugetti (Wonder Woman, 300: A birodalom hajnala, Watchmen: Az őrzők, Az acélember, Batman Superman ellen - Az igazság hajnala, Thor: Sötét világ, A Feláldozhatók) ugrott a Jedi bőrébe.

A The Mandalorian zenéjéért felelős, a sorozathoz alkotott munkájáért Emmy-díjjal kitüntetett Ludwig Goransson pedig új zenei témát komponált Luke Skywalker belépőjéhez. Ezt azért is tette, hogy az ismerős dallamokkal ne lője le a poént, mikor még nem láthattunk sokat a Jediből. Az X-szárnyú feltűnésekor elektronikus gitár és gyerekkórus egyvelege hallható, a vége felé pedig a heroikus, misztikus téma átvált az Erő témájává. Plusz a folytatás trilógiához írt dallama is hallható egy kis darabon. A második évadban egyébként több klasszikussá vált Star Wars-téma is felcsendül, köztük Kevin Kiner Ahsoka-témája, Yoda zenéje, az Ellenállás indulója.

Luke Mando

A Szerzőről

owokaleyo1992

owokaleyo1992

"To defeat an enemy you must know them. Not simply their battle tactics, but their history, philosophy, art." - Grand Admiral Thrawn
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo