Skywalker kora: Infómorzsák

kylo-ren-rise-of-skywalker.jpg

A Skywalker-saga utolsó részéhez kiadott játékok dobozainak leírásai elárulnak néhány apróságot - ezek nem nagy spoilerek, de inkább a folytatásban közöljük őket, hogy aki semmit nem akar előre tudni, az el tudja kerülni őket.

Az egyik szöveg szerint Kylo Ren az előzetesben is látott új TIE vadászának neve "TIE Whisper" (azaz "TIE Suttogás") lesz - ami alapján valószínűnek tűnik, hogy egy lopakodóról van szó, amit inkább titkos akciók során használ, és nem nagy űrcsatákban. Egy másik leírás pedig azt hangsúlyozza, hogy Kylót továbbra is az köti le, hogy az Erő sötét oldalának titkait kutatja.

Emellett kaptunk egy rövid, ugyanakkor kissé homályosan fogalmazó leírást a Sith Trooperekről is: "Az Első Rend végső célja a galaxis meghódítása, és hogy ezt elérje, egy elit katonákból álló hadsereget mozgósít, amely egy sötét és ősi örökségből merít inspirációt és erőt." Hogy ez pontosan mit jelent, azt valószínűleg nem tudjuk meg a bemutató előtt, de ez a szöveg mintha azt sugallná, hogy ezeknek a rohamosztagosok nem csak annyi köze lesz a Sith-ekhez, hogy a nevüket viselik.

Ezen kívül a játékoknak hála van képünk a Sith Trooperek egy másik típusáról, a Sith Jet Trooperről is, valamint BB-8-ről, akinek a borításából hiányzik egy darab - úgyhogy valószínűleg jó sok mindent átélt a kis droid.

Trooper

Bb8

Forrás: StarWarsNewsNet / SlashFilm


A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"But I can be mouthy, because you know, what are they gonna do, fire me?"
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo