Rossz hírt kaptunk a KOTOR tervezett remake-jéről

revan_kotor_remake.png

Bajban lehet a Star Wars: Knights of the Old Republic játék remake-je, mivel az azt kiadni tervező cég részvényei mélyrepülésbe kezdtek – számolt be a GameKapocs.

A jó ideje rebesgetett KOTOR-remake készítését hivatalosan 2021-ben jelentették be, azóta azonban nem jött róla érdemi információ, csak annyi hír röppent fel nemrég, hogy játékstúdiót váltott a projekt: a svéd Embracer Group AB cég tulajdonában lévő Saber Interactive-hoz került.

Az Embracernek azonban most beletörött a bicskája egy felvásárlásba, és elbukta a 2 milliárd dolláros üzletet. Ennek hatására a részvények bezuhantak, a vezérigazgató Lars Wingefors pedig nem kívánta kommentálni a kérdést, hogy mi a helyzet a KOTOR-remake fejlesztésével. A játék nem is volt látható a Sony szerdai PlayStation Showcase műsorában, amelyben az érkező újdonságokat harangozták be.

Nemrég egy podcastben is téma volt a KOTOR-remake, ahol egy megbízható forrásnak tekinthető újságíró úgy nyilatkozott, hogy szerinte ez a projekt soha sem volt megvalósulni, és ha még nem is kaszálták el, akkor előbb-utóbb megteszik.

Thrawn Fekvo Banner

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"But I can be mouthy, because you know, what are they gonna do, fire me?"
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo