Pletyka: Egy ismert párbajt láthatunk az Ahsokában

rosario_dawson_ahsoka_tano_mandalorian.0.jpg

Az Obi-Wan Kenobi záróepizódjában ismét összecsapott egymással az egykori mester és tanítvány. A párbaj Kenobi győzelmével ért véget, minek során fénykardjával rést ütött Vader sisakján, mint ahogy azt Ahsoka is tette a Lázadók sorozatban évekkel később a Malachor Sith templomában (azzal a különbséggel, hogy a maszk másik oldalában tett kárt). Emellett még a drámai szóváltások terén is lehetett hasonlóságokat felfedezni, ha összevetjük a két szériát.

Vader SuitAz Obi-Wan Kenobi gyakran élt a flashbackekkel, például az Obi-Wan és Anakin gyakorlópárbaja és a Jedi Templom megostromlása a 66-os parancs éjszakáján is ilyen volt. A Making Star Wars által közölt pletykák szerint a jövőre érkező, a VI. rész után játszódó Ahsoka is alkalmazni fog visszatekintő jeleneteket, az egyik mégpedig nem is akármilyen: a szignifikáns jelenetben Darth Vader fog feltűnni, akit nem más játszik, mint Tom O'Connell. Ő volt az egyik a három színész közül, aki a sötét lovag páncélját viselte az Obi-Wan Kenobiban, viszont az Ahsokánál a források szerint egy másikat készítettek számára. Bár több részletet nem tartalmaz a pletyka, valószínű, hogy a Lázadókban lévő Vader-Ahsoka párbajt fogják élőszereplős formában reprodukálni, mivel O’Connellt a harci jeleneteknél állították kamerák elé a Kenobi terén. Ezzel együtt akár a világok közti világot is láthatjuk majd az Ahsokában, ahová Ezra Bridger menekítette ki a togruta volt Jedit Vader halálos csapása elől.

 

Mindezen infók persze jelenleg pletyka-szinten mozognak, viszont korábban azt is rebesgették, hogy Hayden Christensen is szerepel majd az Ahsokában, amiről a színész egy interjú során mélyen hallgatott.

Darthvader Megjelenes

A Szerzőről

owokaleyo1992

owokaleyo1992

"To defeat an enemy you must know them. Not simply their battle tactics, but their history, philosophy, art." - Grand Admiral Thrawn
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo