Miért vágta le Vader Luke kezét?

vader_luke_fight.png

A Birodalom visszavág után futó, harmadik Darth Vader képregénysorozat 12. számának előzetese újabb részletet magyaráz meg a Skywalker Sagából. Korábban megtudtuk, megtalálása után mire használták fel Luke Skywalker levágott kezét, most pedig arra kapunk választ, hogy egyáltalán Darth Vader miért döntött úgy, hogy segít megválni fiának jobbjától. Figyelem, a következőkben spoilerek szerepelnek a képregényből.

A Greg Pak által írt és Rafaele Ienco által rajzolt képregény Darth Vader és Darth Sidous exegoli összecsapásának vége után folytatódik, mikor is a megingó Vader ismételten az Uralkodó kegyébe férkőzött próbatétele végeztével, amiért nem sikerült az Erő sötét oldalára átállítani, illetve megölni Luke Skywalkert a Bespinen, mint ahogy próba és büntetés elé vetette annak idején az első Halálcsillag pusztulása következtében. A Coruscanton azzal ajándékozza meg Sith tanítványát, hogy szétesett, toldozott-foltozott testét helyreállíttatja az orvosdroidokkal, csak úgy mint körül-belül két évtizeddel korábban, ugyanakkor Vader nem kér a rendszerei leállításából és az érzéstelenítésből, amit a droid felajánl neki. Mindezt azért, mert át akarja élni a fájdalmat, hogy ezzel is jobban átadja magát a sötét oldalnak.

 

És ahogy a betekintő oldalak sugallják, a Sith-nagyúrnak ugyanez volt a célja Luke kezének levágásával is. Ezzel egy ajándékot akart adni az ifjú Skywalkernek, a fizikai fájdalom ajándékát. A terve szerint a fájdalommal Luke-ot motiválni és ösztönözni fogja az, hogy csatlakozzon a sötét oldalhoz, majd őhozzá, hogy együtt uralkodjanak a galaxis felett Palpatine trónfosztása után. Ellenben mint tudjuk, Luke ellenállt a kísértésnek, és az erőik egyesítése helyett inkább levetette magát Felhőváros mélyébe.

Darth Vader 12 1

Darth Vader 12 Page 3

Darth Vader 12 3

Darth Vader 12 4


A Szerzőről

owokaleyo1992

owokaleyo1992

"To defeat an enemy you must know them. Not simply their battle tactics, but their history, philosophy, art." - Grand Admiral Thrawn
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo