Elvetett ötlet: így vézgődhetett volna Windu sztorija

macewindu_.jpg

A Sithek bosszúja egyik kulcsjelenete, amikor miután Sidious felfedte Sith természetét Anakin előtt, Mace Windu pár Jedi Tanács-tagot összeverbuválva megkísérlik letartóztatni a főkancellárt, az utoljára talpon maradó Windut pedig Anakin segítségével Palpatine sokkolja Erő-villámokkal és az Erővel kitaszítja az irodaépületből, hogy aztán több emeletet zuhanjon. Amellett, hogy Samuel L. Jackson többször is hivatkozott arra, hogy szívesen visszavenné a jövőben a Jedi-köpenyt, több rajongói elmélet is létezik, hogy Winu túlélhette a vereséget, már az alapján is, ahogy Maul, Boba és Palpatine is kaptak egy új esélyt az élettől, míg mások azon a véleményen vannak, hogy nem kell minden holtat feltámasztani a Star Wars univerzumában.

Grievous Warren FuUgyanakkor egy másik koncepció szerint Windunak egyértelműbb és revansot betelejesítőbb sorssal kellett volna szembenézni: a Jedi-mesterrel egyik ellenlábasa, Boba Fett végzett volna. A klónok háborúja animációs sorozat már bemutatta, hogy a fiatal Boba a fejvadászokkal bosszút forralt apja meggyilkolásáért, ez pedig a III. részben jobban kidomborodott és kicsúcsosodott volna ebben a verzióban. Warren Fu művész, a ma egyik leghíresebb zenei videoklip-rendező annak idején a Lucasfilmnek is dolgozott. Grievous tábornok koncepciós rajza mellett egy kezdetleges artboardot is készített "Boba Fett's Revenge: The Death of Mace Windu" címmel. Az alkotást először a Star Wars Insider magazin 85. számában publikálták A Sithek bosszújához készített három részes művészeti sorozat apropóján, emellett a kép a The Making of Revenge of the Sith című forráskönyvben is szerepel.


A képen látszódik, hogy a fekvő helyzetben lévő Boba halálos lövést ereszt meg az ugró Windura. A Jedi-mester körül több klón is áll, kiknek fegyvere szintén Windura szegeződik, ami azt sugallja, hogy a 66-os parancs kiadása már bekövetkezett ekkor. Tehát akár ez is megvalósulhatott volna, ám Lucas indoklása szerint azért vetették el ezt, mert Boba ekkor még 16 éves, ennek okán túl fiatal. Ehelyett az alkotó inkább Anakin pálfordulásához használta fel a szemében szigorú Windu halálát.

Boba Fetts Revenge The Death Of Mace Windu By Warren Fu

 

Ti mit gondoltok erről a verzióról? Jobban beleillett volna Boba történetébe, hogy sikerül bosszút állnia apja haláláért, amivel tovább gazdagítja az Eredeti Trilógiára elért hírnevét? Vagy ha Windut mégis visszahozzák egy későbbi projektben, akár mégis megvalósulhat, hogy Boba számol le vele végérvényesen, ha már Temuera Morrison többszörösen is foglalkoztatott lett a Lucasfilmnél az utóbbi időben?

 

Forrás: cbr.com

A Szerzőről

owokaleyo1992

owokaleyo1992

"To defeat an enemy you must know them. Not simply their battle tactics, but their history, philosophy, art." - Grand Admiral Thrawn
A Szerző cikkei

Hirdetés

Darth Vader Ll

Hirdetés

Viharfellegek Ll