Kritika: Darth Vader: A Sith sötét szíve

Dark_Heart_of_the_Sith_solicitation.jpg

Én a Star Wars-rajongók azon korosztályába tartozom, akik az előzmény trilógián nőttek fel. A Baljós árnyak révén csöppentem bele ebbe a fantasztikus univerzumba, majd ezt a meghatározó élményt követte természetesen az eredeti hármas, és elég hamar meg is választottam kedvenc karakteremnek a titokzatos Darth Vadert, akinek kiállása, kisugárzása és megjelenése ámulatba ejtett. Kisiskolás koromban, mikor még nem készült el A klónok támadása és A Sithek bosszúja, rengeteget elmélkedtem azon, hogy ebből a pici gyerekből hogyan vált az a gonosztevő, akit legközelebb az Egy új reményben láthattam, ahogy a Tantive IV patyolatfehér folyosóját vizuálisan beszennyezi fekete páncéljával.

A nagyközönség sokáig csak vázlatokban kapott felvilágosítást elbeszélések alapján, hogy ki is volt valójában az az ember, akiből a rettegett Darth Vader lett. Az eredeti trilógiában, azon belül is főleg A Jedi visszatérben Anakin Skywalker megváltásának és visszatérésének utolsó, sorsdöntő állomását láthattuk, ahol a vívódással sanyargatott Kiválasztott önfeláldozóan megmenti fiát Palpatine gyilkos Erő-villámaitól. Az idő elteltével, filmről filmre kaptuk meg Anakin múltjának jelentős állomásait, de ezzel még nem ért véget életútjának elmesélése. A klónok háborúja és a Lázadók animációs sorozatok, plusz az Obi-Wan Kenobi sorozat is újabb adalékot adtak hozzá Anakin/Vader történetéhez, de az időközben megszületett könyvek is mélyítették a karaktert, ennél különösen a III. rész regényváltozatát emelném ki, ami véleményem szerint a Star Wars irodalom koronázatlan királya, de a Sötét nagyúr is nagy kedvencem a Legendákból.

 

Vader Comic Dark Heart Of The SithÉs a különböző médiaműfajok közt nem elhanyagolható szerepet töltöttek be a képregények sem, amik addig nem látott szituációkba helyezték a sötét nagyurat, miközben igyekeztek hűek maradni jelleméhez. Az új kánonban az első Darth Vader sorozat a IV. és az V. részt közötte össze, a második közvetlenül A Sithek bosszúja végén vette fel a fonalat, és első lépéseit mutatta be a géptest börtönébe zárva. Majd 2020-ban elindult a harmadik hosszabb széria is Greg Pak (A Felkelés kora: Hősök és gonosztevők) irányítása alatt, ami már az V. és a VI. epizód között helyezkedik el az idővonalban. Nézzük is, milyen lett az 5 füzet tartalmát magába foglaló első kötet, A Sith sötét szíve.

 

Képregénysorozatunk ott kezdődik, ahol A Birodalom visszavág befejeződött. Vader küldetése kudarccal zárul, amikor a Millennium Falcon a hipertérbe ugrik, rajta a potenciális tanítványával, majd utána néma, feszültséggel és bizonytalansággal teli csend tölti be a csillagromboló fedélzetét. A képregény ezt Vader szemszögéből mutatja és meséli tovább. A Sith pár oldalon át tartó elmélkedés után arra a következtetésre jut, hogy kudarcának forrása azon személyekben keresendő, akik a sötét oldal értelmezése szerint gyengévé tették a fiút. Ennek okán új küldetésbe kezd, hogy levadásszon még minden olyan élőt, aki az ifjú Skywalker elrejtésében részt vett. 

Vader nem is sejti, milyen lelki megpróbáltatásokon fog keresztülmenni legújabb bosszúhadjáratán, ami nekünk olvasóknak egy kiadós nosztalgia szafarijárat lesz az előzmény trilógia mezsgyéjén. 

Vader Comic Dark Heart Of The Sith3Egy törvényszéki analizáló droidot is maga mellé vesz missziójához, ami szószátyárságban felveszi a versenyt C-3PO-val, a nem túl sok humorfaktort is ő szolgáltatja a kotnyeles és hivatalnokoskodó stílusával. De emellett adatbankjának és elemzőképességének hála hasznos mozgatórugója is az események előrehaladásában. Vader évtizedekkel korábban elhalálozott hitvese körül kezd el szaglászni, csakúgy mint az első sorozatában, és sorra járjuk be vele együtt a prequelek helyszíneit, miközben a múlt szó szerint kísérteni kezdi őt: ráakad Padmé egykori hasonmására, Sabéra, akiben először automatikusan Amidalát véli felfedezni.

 

Sabé még halála után se tett le úrnője szolgálásáról, kinek eszméjét továbbéltetve a terepen harcol a Birodalom ellen, ami először tapsvihar közepette, majd vaskézzel küldte sírba a szabadságot. Vadernek sikerül maga mellé állítani az udvarhölgyből lett partizánt azzal a tipikus lelkére beszélő és ellentmondást nem tűrő érveléssel, hogy közös ügyük eltörölni azokat, akik a szenátornő halálát okozták (és ironikus módon pont azzal az emberrel köt egyezséget, vagy pontosabb kifejezéssel élve kénytelen egyezséget kötni, aki ténylegesen felelős Padmé tragédiájáért). Szerintem ez a kánon folytonossága tekintetében ötletes húzás, mivel tökéletes összhangot teremt E. K. Johnston Padmé regénytrilógiájának első kötetével, A királynő árnyékával. Plusz ez a Vader-Sabé duó kicsit egy érdekes, bár nem annyira valószínű alternatív jövőképet is kelt az olvasóban, de úgy is lehet értelmezni, hogy inkább Vader bújtatott vágyálmát eleveníti meg, hogy milyen lett volna a Star Wars idővonala, ha Padmé behódol Anakinnak a Mustafaron, és a sérülései ellenére mellette szolgál.

 

Vader Comic Dark Heart Of The Sith2A későbbiekben a képregény oldalszámához mérten nem kevés karakter cameózik még az előzményfilmekből, kilétüket persze nem szeretném a kritikában elspoilerezni, viszont tükrökként funkcionálnak Vader lelki szemei előtt, akik előcsalogatják elméjének száműzött szegleteiből az emlékeket, amik felkavarják az állóvizet a Sith sötét szívében. A flashback képkockákat vérvörös színben látjuk Vader szemén, vagy pontosabban sisakjának revizorán keresztül, amik hangulatos kontrasztot és párhuzamot kölcsönöznek. Ilyen és ehhez hasonló kreatív grafikai megoldások jellemzik a kötetet, a rajzok igényesek, a szereplők arckifejezései jól visszaadják az érzelmeket, az akciójelenetek is epikusan vannak ábrázolva.

 

Vader Comic Dark Heart Of The Sith5Csupán fél évvel járunk Vader pálfordulása előtt, és bár a felmerülő gyászt és kellemetlen emlékeket fénykarddal söpri félre, illetve a szúrós keresztkérdéseket és megjegyzéseket válaszra sem méltatja, ez a történetszál egy újabb repedésként testesül meg abban a gátfalban, ami A Jedi visszatér végén törik meg végérvényesen nála. A képregény szépen kidomborítja Darth Vader kettősségét, az egyfelől félelmetes, másrészről a szánni való oldalát.

 

Összességében szerintem Greg Pak jó munkát végzett a képregénykötettel, nekem maximum csak az arányok miatt van vele problémám, vagyis hogy túlságosan is bővelkedik a jóban. A prequeles párhuzamok száma szerintem picit több lett a kelleténél, némelyik kissé tolakodóra sikeredett, én a kevesebb több elvét számon tartva a szerző helyében mérsékeltem volna rajtuk, de ez végtére is ízlés dolga. Ettől eltekintve elmondható, hogy érdekes fan service találkozásokkal gazdagította a Star Wars kánonját, és nekem már azért érdemes volt elolvasni, mert retrospektív módon megidézte ugyanazokat a régi érzéseket bennem, amiket az értékelés bevezetőjében írtam.

 

A Sith sötét szíve Vader fanoknak kötelező darab, és az előzmény trilógiát preferálóknak egy szerelmes levél, kíváncsian várom, hogyan fog a továbbiakban kibontakozni a történet, jóllehet ez az erősen bekezdő első kötet magasra tette a lécet.

A Darth Vader: A Sith sötét szíve című képregény megrendelhető itt a Szukits könyvkiadótól.

Hagyatek Banner Uj Fekvo 2000x1000 B

A Szerzőről

owokaleyo1992

owokaleyo1992

"To defeat an enemy you must know them. Not simply their battle tactics, but their history, philosophy, art." - Grand Admiral Thrawn
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo