A Skywalker kora regényváltozata hivatásához híven némileg ezen kérdésekkel is foglalkozott a kimaradt jelenetek elmesélése és a kiegészítő információk ismertetése mellett, így még ha Az utolsó Jedik könyves változatánál némileg gyengébb filmregényre is sikeredett, Az ébredő Erőénél fényévekkel jobb volt. 2021-ben reppent fel a hír, hogy nem sokáig kell csupán ezekkel beérnünk, hanem 2022-ben érkezni fog egy Luke Skywalker-Lando Calrissian kalandregény, ami a Skywalker kora című filmben elhangzottakon alapul majd, szerzője pedig az az Adam Christopher, aki addig rövid történetekkel bővítette a messzi-messzi galaxist, köztük a Bizonyos szemszögben és annak folytatásában olvashatóak a novellái. Tehát A Sithek árnyékával egy lényegesen nagyobb feladat hárult Christopherre a Star Wars univerzumában, mint addig korábban, lássuk, meg tudott-e birkózni vele a szerző.

Rögtön egy piros ponttal indul a könyv, holott még el sem kezdődött a történet. Az előszóban egy kivonat áll A Sithek bosszúja regényváltozatából, ami az árnyékról szól Matthew Stover zseniális filmregényének gyönyörű szépirodalmi, már-már költői megfogalmazásban. Valamiért én ezt ahhoz a kiszóláshoz társítottam tudat alatt, amit Palpatine mondott a Skywalker korában a III. rész híres monológját idézve: „Az Erő sötét oldala sok olyan képességet tárt fel bennem, ami egyesek szerint természetellenes.” Nem tudom, hogy a kettő párhuzamba állítása volt-e a szerző szándéka ezzel a szerintem szép gesztussal, de már az előtt elgondolkodtatott, hogy belefogtam volna a sztoriba.

Mindenesetre örültem, hogy ezek szerint Christopherre nagy hatással volt a filmregény, és az idézetnek köszönhetően egy plusz okot adott ama optimizmusomnak, hogy egy nagyszerű élményt fog ajándékozni az elkövetkezendő nagyjából 500 oldal.

Időben nagyjából félúton vagyunk az eredeti és a folytatás trilógia között. A negyvenes évei elejét taposó Luke Skywalker fáradtságot nem ismerve igyekszik egyengetni az Ossuson felépített Jedi-akadémiáját, miközben az Erő ereklyének vadászására se sajnálja ráfordítani idejét. Utóbbinál segítségére van Az ébredő Erő nyitójelenetében feltűnt és rögtön meg is gyilkolt Lor San Tekka, az Erő Egyházának vezetője, aki hasznos tanácsokkal és bölcsességekkel is ellátja a Jedi-mestert. Luke-nak szüksége is van rájuk, mivel újabban súlyos látomássorozatok ostromolják a Sithek ősi anyabolygójával, az Exegollal kapcsolatban, és Luke nem igazán érti a víziók jelentését, nem is osztja meg ezeket másokkal, csak Tekkával.

A Jedi-mester az új veszélyforrás után kutatva találkozik Lando Calrissiannal, akinek szintén megvan a maga küldetése, és hamar rájönnek, hogy kettejük problémája gyakorlatilag összefonódik. A szerencsejátékosból, szélhámosból és iparmágnásból lett felkelő tábornok egy családot akar megtalálni, még mielőtt túl késő lenne. Őket ugyanis a Sithek megbízásból célba vette egy Bestooni Ochi nevű fejvadász, és Calrissian reméli, ha sikerül az ügy végére járnia, azzal a saját, 6 éve eltűnt gyermekét, Kadarát is meglelheti.

A szóban forgó család három tagból áll: Dathanből, Miramirból és a regényben nagyon aranyosnak ábrázolt pici Reyből (az apa és az anya neveit egyébként összemosva és kis módosítással kiolvasható a Dathomir bolygó neve, nem tudom, hogy Christopher ezt szándékosan intézte-e így, vagy csak én képzelem bele, mindenesetre érdekes szójáték szerintem). Dathan Palpatine egyik félresikerült, génmódosítások sorozatán átesett klónja, aki megszökött az Ismeretlen Régiók sötét világából, és a feltérképezett galaxisban kísérel meg boldogulni, eleinte nulla szaktudással és tapasztalattal. Hamarosan összeismerkedik a technikai zseni Miramirral, akit nem egy szál fűzi az Erőhöz. Szerelmük gyümölcse lesz a folytatás trilógia későbbi hősnője, akivel évekig nyugalomban élnek szeretetteljes közegben, mígnem egy nap az ajtajukon kopogtat a baj.

A regény egyik antagonistája a fentebb említett bérgyilkos, Ochi, akinek beleláthatunk a könyörtelen és sötét lelkébe, akinek egoizmusa meghaladja szaktudását, motivációjáról is bővebb képet kapunk, a D-O nevű droidjával való viszony se marad kifejtetlenül, valamint több ponton van hivatkozás a harmadik Darth Vader képregény sorozatra is, amiben a címszereplő Sith-nagyúrral fedezik fel az Exegol világát évtizedekkel a regény cselekménye előtt. A filmből tudjuk, hogy Ochi feladata volt leszállítani Reyt az Exegolra, de az a moziból nem derül ki – bár egy Saga-filmben totál mellékes egy alig pár másodperc erejéig szereplő karakter tekintetében –, hogy milyen motivációk fűtik a néhai Jedi-vadászt, azonban a regény kifejti, hogy Ochit is vonzza valamely oknál fogva a Sith anyabolygóra való visszatérés.

Viszont a szerző nem csupán Luke és Lando küzdelmét kívánta elmesélni Ochi ellen, hanem egy másik, az Utóhatás könyvtrilógiából már ismert karaktert is bedob a közösbe, hogy egy másik érdekes szállal fűszerezze a könyvet. Mivel az illető pontos kilétére a könyv kétharmada környékén derül fény, kissé spoileres lenne bővebben írni róla így elöljáróban, de elég komoly fenyegetést jelent a történetben.

Jóllehet nekem összességében a legtöbb folytatás trilógiához íródott komolyabb regény elnyerte a tetszésemet a Phasmától kezdve a Vérvonalig, nyugodt szívvel mondhatom, hogy minőségben A Sithek árnyéka még ezeknél is túltesz. Egy tökéletes kiegészítésről van szó a Skywalker korához, a regénynek hála sokkal jobban érthetőek az egyes elejtett utalások, a flashbackek és fél mondatban elintézett magyarázatok. 

A könyv olyan szépen belesimul a film történetébe, mint egy álmos, békés tooka macska a gazdája ölébe.

Ahogy a Star Wars-regényeknél általában lenni szokott, ez a könyv is utalásokkal húzza szorosabbra a Star Wars kánonját. Több ismert karakter is cameózik a könyvben, némelyik feltűnése meglepetéssel is ért. Ismét nem szeretném lelőni a poént, de a Kylo Ren és már halott Han Solo közti megható beszélgetéshez hasonló fejezetnek igazán örültem, amit nagyon szívesen látnék mozgóképes formában is. És ha már Luke unokaöccse is szóba került, a tinédzser Ben Solo is röviden tiszteletét teszi, viszont amilyen rövid, annál jobban árulkodó is a jelenet a későbbiekre nézve, ahogy a sorok között ki lehet tapintani némi baljós előjelet. Ez véleményem szerint a fentebb említett zárkózottabb Luke számlájára is írható, mivel ha nyitottabb és őszintébb lett volna Han és Leia utódjával, nagyobb bizalmi viszony alakult volna ki köztük, és talán így kevesebb eséllyel történt volna meg évekkel később a tragédia.

A regény egyébként több szempontból hasonlít is a Skywalker kora felépítéséhez. Ez is egyfajta roadmovie-ra, nem kevés összecsapást tartalmazó kalandfilmre hajaz, de még úgy is rejt magában bőven izgalmakat, hogy a film alapján ismerjük a fő küldetés kimenetelét. Bővelkedik misztikus és az Erőhöz kapcsolódó elemekkel, úgymint ősi Sith legendákkal, szektákkal, kristályokkal, maszkokkal, fegyverekkel, holokronokkal és egyéb műtárgyakkal. Ezen felül a második Halálcsillag roncsai közt lapuló Sith útkereső helyzetét jelző gyilkos tőrnek is új képességet írt Christopher – ami szerintem a könyv egyik legjobb ötlete volt –, ami alapján Rey joggal mondhatta a IX. részben, hogy borzalmasan sötét energia sugárzik a fegyverből.

Nem marad el a galaxis helyzetének bemutatása sem. Bár a Birodalom évtizedekkel ezelőtt legyőzetett, ez nem jelenti azt, hogy a helyébe lépő demokratikusabb államban nem lennének problémák. Az Új Köztársaság korai betegségeivel is foglalkozik a könyv, főleg a felesleges gátakat okozó bürokratizmust emeli ki, aminek a néhai Lázadás élharcosainak kell megtapasztalniuk.

Annak ellenére, hogy túlnyomórészt kiütközik a feszültségérzet a lapokból, némi humorral is operál a szerző, legtöbbször Lando szállítja ezeket az apró, a legtöbbször betaláló poénbombákat. Maga a karakter egyébként érthető módon árnyéka korábbi önmagának, a vele való együttérzésünket egy szívszorító visszaemlékezés váltja ki igazán.

És a pozitívumok után térjünk rá A Sithek árnyéka negatívumaira. Akadnak néhány ponton logikai bakik, de ezek nem is igazából kizárólag a könyv hibáinak tudhatóak be, mert érzésem szerint kénytelen volt ezeket elkövetni, hogy megágyazzon a Skywalker kora cselekményének. Ilyen volt például az Ochi hajóján maradt D-O droid esete, akivel a könyvben tulajdonképpen nem kezd semmit Lando és Luke, mert lemerült és kész – holott minden nyomra szükségük lenne a Sith orvgyilkos megtalálásához.

Összességében véve ez a regény egy mestermű. A karakterek hitelesen vannak megírva, nincsenek üresjáratok, érdekes adalékok viszont annál inkább, kreatív és eddig nem látott helyszínek lettek kitalálva (köztük akad disztópikus világ is), az akciójelenetekből sincs hiány, a morális dilemmák és belső gondolatok a helyén vannak kezelve, ehhez hozzájárul némi fan-service is. Úgy gondolom, ezek az elemek ott vannak a receptben, ami arról szól, hogyan kell egy kiváló Star Wars-könyvet megírni. 

A hiánypótló mivoltát picit ahhoz tudnám hasonlítani, mintha egy társasjátékhoz tartozó kártyapakliból egy hiányzó darab hirtelen megkerülne. Persze nélküle is jól el lehetett játszani korábban, de úgy ad teljesebb élményt, ha megvan.

Én bátran ajánlani tudom azoknak is, akiknek nem tetszett összességében a Skywalker kora, vagy éppen az egész folytatás trilógia, de közben nyitottak rá, hogy adjanak még esélyt ennek a korszaknak, hogy magyarázatot leljenek egyes kérdésekre, egy remekbe szabott sztorival megspékelve. Azon olvasóknak is ajánlom, akik az Erő misztikuma felé szeretnek orientálódni, mert itt mindenből akad dögivel, és a cím maradéktalanul lefedi, hogy egy sötétebb tónusú történet bontakozik ki.