728x79_szukitshu_banner_001.jpg

Jedi Temple Challenge: Infók Ahmed Best karakteréről

Star_Wars_Jedi_Temple_Challenge_Ahmed_Best.png

Múlt héten jött ki egy előzetes a Jedi Temple Challange vetélkedő műsorról, ami június 3-án startol a Star Wars Kids Youtube-csatornán. Benne kiderült, hogy a Jar Jar Binks megformálójaként híressé vált Ahmed Best egy Kelleran Beq nevű Jedi-mestert alakít. Érdekesség, hogy ez nem a második, hanem a harmadik különböző szerepe lesz a Star Wars univerzumában, ugyanis az éles szeműek kiszúrhatták, hogy A klónok támadása coruscanti bárjelenetében Best feltűnik egy Achk Med-Beq nevű háttérszereplőként. Itt megfigyelhetjük az egyezőséget, ami a Beq utónévben jelentkezik, és Ahmed Best egyik posztjából kiderül, nem is véletlenül, hiszen rokoni kapcsolatban állnak. Illetve szintén érdekes, hogy Best sok kreatív szabadságot kapott a karakter felépítéséhez.

 

A színész egy másik bejegyzésében a fénykardjáról ír. Ebben kifejti az egyensúly fontosságát, majd rátér, hogy fénykardszíne Mace Windu fegyveréhez hasonlóan lila színű lesz, mert ez a vörös és a kék kyberkristály közötti átmenetet jelzi, és azok, akik a lila színt képviselik, emlékeznek arra, hogy nem minden dolog kettős és sok módja van az Erő értelmezésének. Ezen kívül azt is megtudjuk tőle, hogy Kelleran beceneve "The Bladed Hand" (azaz Pengekezű) lesz, mert az egykezes fénykardstílust vallja, míg a másik szabad kezével az Erőt alkalmazza, akár egyszerre is. Best egyébként a Fülöp-szigeti harcművészetben, az Escrimában járatos, ahonnan az inspirációt vette ehhez.

Forrás: screenrant.com

FRISSÍTÉS: A színész időközben bejelentette, hogy a műsor némi csúszással, június 10-én debütál.

Ahmed Best Instagram

Ahmed Best Instagram Screencap

Ahmed Best Instagram Lightsaber

A Szerzőről

owokaleyo1992

owokaleyo1992

"To defeat an enemy you must know them. Not simply their battle tactics, but their history, philosophy, art." - Grand Admiral Thrawn
A Szerző cikkei

3 Hozzászólás

  • SonOfMurglak
    2020 jún 04 : 16:12
    Beküldte: SonOfMurglak

    Egyre jobban járom ezt a műsort 08 Tök jó, hogy ilyen egyedi karaktert alkottak hozzá 08

    0 0
  • Gyeze
    2020 jún 04 : 19:30
    Beküldte: Gyeze

    Ez irónia akart lenni? 01 Mert én ebben a karakterben semmi egyéniséget nem látok. Konkrétan lekoppintották Windut. A lila fénykard eddig egyéni volt, már kevésbé.

    0 0
  • SonOfMurglak
    2020 jún 04 : 21:10
    Beküldte: SonOfMurglak

    nem, ez nem irónia akart lenni.
    és hát, ahogy én itt végigolvastam ezt a cikket, azt láttam, hogy bizony a lila fénykard nem az egyetlen dolog, ami kiderült itt erről a karakterről.
    1) a rokoni kapcsolat érdekes, azért nem nagyon szokott szó esni a Jedik távolabbi rokonságáról
    2) van beceneve, ami szintén szokatlan, szerintem nem is volt még ilyen eddig
    3) a fénykard+Erőhasznála tot egyszerre azért inkább a Sith-ektől láttunk eddig
    4) a fénykardmarkolata elég díszes, míg a legtöbb a filmekben inkább egyszerű, sima szokott lenni

    és akkor ehhez még hozzá jön, hogy eleve eddig nem volt olyan Jedi karakterről szóló történet, aki nem egy konkrét Padawant tanít, hanem egyszerre többeket készít fel, illetve vizsgáztat (merthogy maga a műsor erről fog szólni).

    na most, nekem ez elég eredeti, újszerű figurának tűnik az eddigiek alapján, de legalábbis Windu-koppintásnak nem mondanám

    0 0

Hirdetések

300x279 szukitshu banner 001

 



Ezen a napon történt...

A mai napon semmilyen esemény nem történt.

Online

  • Vendégek: 11
  • Tagok: 0
  • Összes tag:498
  • Legújabb:BaniKing
  • Legtöbb online:441
    Vendégek: 441 Tagok: 0 ekkor: 2019 november 18 hétfő - 23:44:57