Elvileg befejeződött a Star Wars: The Acolyte forgatása

the_acolyte_bts.jpg

Tavaly októberben kezdődött el a Köztársaság Fénykora érájában helyet foglaló The Acolyte élőszereplős sorozat forgatása az Egyesült Királyságban, illetve tavasszal Portugáliában is vettek fel jeleneteket. A Leslye Headland által irányított produkció várhatóan jövő évben lesz streamelhető a Disney Plus platformon, pontosabb dátumot egyelőre még nem tudni, viszont az áprilisban tartott Star Wars Celebration rendezvény keretein belül levetítettek egy exkluzív előzetest a jelenlévők számára, amelynek szélesebb körű publikálása még várat magára.

A panelen Leslye Headland nyilatkozta, hogy májusban lesznek készen a fő forgatással. Most a MakingStarWars jelentette, majd a javarészt megbízható belsős információkkal szolgáló Bespin Bulletin megerősítette, hogy az első és a második egységes forgatások befejeződtek a projektnél, jóllehet a források szerint más egységek még aktívak, de a fő felvételek már elkészültek a múlt hónapban a tervek szerint, ahogy Leslye Headland nyilatkozta a Celebrationön.

 

A pletykák szerint nem csak egy évadosra tervezik a Baljós árnyak előtt egy évszázaddal játszódó The Acolyte-ot, és lesz kapcsolódása is a könyves, képregényes Köztársaság Fénykora multimédiás projekttel is. Leslye Headland elmondása szerint a sötétebb tónusú történet azt hivatott elmesélni, a Köztársaság hogyan jutott el egy dicsőbb korból abba a helyzetbe, amit az I. részben láthattunk.

Thrawn Fekvo Banner

A Szerzőről

owokaleyo1992

owokaleyo1992

"To defeat an enemy you must know them. Not simply their battle tactics, but their history, philosophy, art." - Grand Admiral Thrawn
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo