Ekkortól foroghat A Mandalóri 4. évada

mandalorian_s3_still.png

Nemrég adtunk hírt róla, hogy az amerikai forgatókönyvírók sztrájkja, amely több hollywoodi produkciót érintett, A Mandalóri munkálatait is hátráltathatja, és csúszhat miatta a Star Wars-sorozat negyedik évadának forgatása. Most úgy néz ki, hogy a Lucasfilm egyelőre egy nagyjából két hónapos csúszással számol.

Ahogy korábban írtuk, az eredeti tervek szerint szeptemberben indulhat a munka, azonban a Production Weekly június eleji közlése szerint a stúdió egy novemberi kezdést jelölt meg: jelen állás szerint novembertől foroghatnak A Mandalóri következő epizódjai. Noha az új évad forgatókönyvei már elkészültek, a sorozat atyja, Jon Favreau nemcsak író, hanem egyúttal showrunner is, viszont a sztrájk idején elvileg nem teheti meg, hogy más munkakörben vesz részt a forgatási munkákban, valószínűleg ebből ered a halasztás.

Azt egyelőre még nem tudni, hogy a jelenlegi tervek szerint mikor mutatnák be az új évadot. De egyelőre nem maradunk Mandalóri-tartalmak nélkül, hiszen nemrég jelent meg az első évad képregény-változatának magyar kiadása, és hamarosan érkezik a harmadik évad forgatását bemutató werkfilm. Továbbá az sem kizárt, hogy a spinoff-sorozatokban, az Ahsokában vagy a Skeleton Crewban viszontláthatjuk majd Din Djarint.

Thrawn Fekvo Banner

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"But I can be mouthy, because you know, what are they gonna do, fire me?"
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo