hagyatek_banner_1460x342_a.png

Könyvek

Vernestra_Rwoh.jpg

Tavasszal harangozták be a Köztársaság Fénykora kiadványsorozat harmadik fázisát, amely ott veszi fel majd a fonalat, ahol az első fázis véget ért (a második fázisban tett kitérő után, amely az első fázisban történtek előzményeit mutatta be). Ez az újabb fázis a Trials of the Jedi ("A Jedik próbái") címet kapta. Pár korai kötetéhez meg is érkeztek a szinopszisok, ezeket olvashatjátok a továbbiakban.


star_wars_the_princess_and_the_scoundrel_cover_TALL.jpg

A lázadás hajnala című Zsivány Egyes-előzménytörténetet is jegyző Beth Revis írta A hercegnő és a kalandor (The Princess and the Scoundrel) című Star Wars-regényt, amely Han és Leia nászútját mutatja be. Angolul tavaly nyáron jelent meg, magyar kiadása azonban még várat magára, de hamarosan ez is megtörténhet: a Szukits Kiadó specifikusan Star Wars-tartalmakkal foglalkozó oldalán, a Jedi Könyvtár oldalán jelentették be, hogy megnyílt a lehetőség a kötet előjegyzésére, amivel felmérik a könyv iránti érdeklődést.


star_wars_brotherhood_tall_259.jpg
Az a dolog Cato Neimodián, az nem számít.

Bizonyos értelemben véve tényleg nem, más szemszögből nézve azonban a dehogy(is)nemnél is sokkal jobban.

A Testvériség legelején még nem sokkal vagyunk túl a geonosisi csata okozta sokkon és majdnem három hónappal a Christophsis előtt, ahol A klónok háborúja sorozat egyáltalán elkezdődik. 


Drew_Karpyshyn_Old_Republic_Revan.png

A napokban több új Star Wars-kiadvány magyar megjelenését is beharangozták, így érkeznek például a Köztársaság Fénykora érában játszódó A Jedha ostroma és a Kataklizma című regények. Az újonnan megjelenő könyvek mellett lesznek majd újrakiadások is: a Szukits Kiadó bejelentette, hogy a Legendák három népszerű regénye, a Végzetes szövetség, a Revan és az Árulás ismét megjelenik magyarul, méghozzá exkluzív, gyűjtői kiadásban.


The_High_Republic_Cataclysm_cov.png

A megtévesztés útja című regény fordításának megjelenésével immár nálunk is beindult a Köztársaság Fénykora éra kiadványainak második fázisa, amelyben a Jedik eddig ismeretlen ellenféllel találják szembe magukat. A sorozat nyáron folytatódik a Konvergencia című könyvvel, amelyet azután A Jedha ostroma kötet követ, most pedig  beharangoztak egy további magyar megjelenést: A Köztársaság Fénykora: Kataklizma című regényét.


jedha.jpg

Újabb Star Wars-könyv magyar fordításának érkezését harangozta be a Szukits kiadó: a Köztársaság Fénykora megjelenések második fázisa folytatódik a George Mann által jegyzett A Jedha ostroma című kötettel. Ez a könyv az azonos című hangoskönyv szöveges leirata, és valamikor 2023 folyamán fog megjelenni, már elő is jegyezhetjük.


inquisitor_nycc_2022_tall.jpg

Július 18-án a Phasma című regény és annak folytatása, a Fekete torony írónője, Delilah S. Dawson egy új könyvvel jelentkezik Amerikában, méghozzá a korábban bejelentett Inkvizítor történettel. Főszereplője egy Iskat Akaris nevű karakter lesz, aki már tiszteletét tette Charles Soule Darth Vader képregénysorozatában. A Penguin Random House pedig nemrég kiadta az Inquisitor: Rise of the Red Blade teljes szinopszisát, ami alább olvasható:


High_Republic_Convergence.png

Immár a magyar kiadásban is elérkeztünk a Köztársaság Fénykora kötetek második fázisához, amely (a Star Wars esetében nem szokatlan módon) nem a korábbi események következményeivel folytatja, hanem visszaugrik az időben (nagyjából 150 évet), hogy az előzményeket is elmesélje. A sort A megtévesztés útja című regény nyitja, amelyben a Jedik egy érdekes új ellenséget kapnak. Közben pedig már beharangozták a következő könyvet, A Köztársaság Fénykora: Koncergencia című regényt, amely immár előjegyezhető a Szukits Kiadónál.


zahn_pic.png

Az augusztusban érkező Ahsoka című sorozatban végre élőszereplősen is megjelenik a Star Wars-irodalom egyik legismertebb és legnépszerűbb szereplője, Thrawn főadmirális. A chiss taktikai zseni "atyja", Timothy Zahn nemrég interjút adott a CloneWebnek, minek keretében a karakter múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélt.


veszedelem_a_valon_borito.png

Májusban várhatóan nálunk is elindul a Köztársaság Fénykora kiadványsorozat második fázisa, méghozzá A megtévesztés útja című kötettel, amelyben a Jedik egy eddig ismeretlen, új ellenséggel kerülnek szembe. De azért még az első fázis könyveinek sora is tovább fog bővülni, mivel a nyáron megérkezik a Veszedelem a Valón című ifjúsági regény magyar kiadása is. A kötet megjelenését június elejére ígérik, és már előrendelhető.

A Veszedelem a Valón (amelyet az Éjféli horizontot is jegyző Daniel José Older írt) kapcsolódik a sorozat egyik korábbi kötetéhez, a Viharfellegekhez, ugyanis a Köztársasági Vásárhoz kötődő történéseket mutatja be egy új nézőpontból, a Ram nevű, különc Jedi-padavan szemszögéből (aki maga már az említett regényben is feltűnt).

Veszedelem A Valon Borita


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo