darth_bane_trilogia_fekvo.jpg

Játékok

anakinskywalker.jpg

Nemrég beszámoltunk arról, hogy zárásként Anakin Skywalker is érkezni fog a Battlefront II Klónháborús kiegészítőjéhez. Az EA a mai nap megosztott egy videót, amiben a Kiválasztott képességeit ismertetik:

 

 

 

Bár eddig ő érkezett utolsónak, a Kiválasztott lesz a legerősebb világos oldali hős a Battlefront II-ben. Anakin képessége, hogy gyors, pusztító csapásokat zúdítson az ellenfélre, egyik másik Jedihez sem fogható a játékban. Bár támadásai példátlanok, a védekezéssel kapcsolatban nem mondhatóak el ugyanezek, mivel Anakin nem lesz képes annyi ideig fenntartani védekezését a fénykardcsapások ellen, mint a többi világos oldali hős, bár így is elég ügyesen állja a sarat a lézertűz blokkolása terén. A fénykard-csapásai 140-es sérülést okoznak (ehhez jön 40, ha hátulról támad). Ezen kívül Anakin 850-es HP-vel fog rendelkezni, regenerálása pedig 350 HP-t tesz ki.

 

A Köztársaság hősének több speciális támadást szántak az alkotók. Egyik ilyen a Heves Támadás (Passionate Strike), amivel erős csapásokat mér ellenfelére, akinek áttör védelmén és súlyos veszteségeket okoz. Érdekességképpen ilyet is bevetett a Dooku elleni utolsó párbajában. Ez a támadás a hősöktől 180, míg nem hősöktől 250 életpontot vesz el.

 

A Heroikus Csapással (Heroic Impact) Anakin egy pusztító Erő-robbanást idéz elő maga körül, miközben egy helyben áll, ahogyan a Fiú és a Leány idomításakor használta A klónok háborújában. Mikor eme Erő-képességet beveti, minél több találatot kap be irányított hősünk, annál jobban megnő a robbanás ereje és hatótávja. Maximum 400 sebzést ejthetünk ezzel, hősök ellen minimum 100-at, nem hősök ellen minimum 130-at, és 50 bekapott sebzéssel 1 métert nő a robbanás sugara.

 

A Megragadás Dominanciája (Pull Dominance) segítségével a hős maga elé emeli az ellenségeit, akik ezzel nyílt célponttá válnak, mint ahogy Bariss Offee-nál tette ezt a Jedi Templomban. Ezzel a hősöktől 70, másoktól 100 életpontot tudunk elvenni.

 

A Megtorlás (Retribution) hasonlít a Heroikus Csapásra, és keretén belül Anakin ereje megnövekszik, ha őt, vagy szövetségeseit támadás éri. Mindezek tetejében őrült, fojtogató büntetéssel torolja meg ezt az összes körülötte lévő ellenségen. Ezzel 100-at sebezhetünk hősöknél, a többi ellenségnél 150-et.

 

Skywalker kétféle külalakban fog megjelenni, az egyik az alapértelmezett Jedi-lovag öltözék, ami A Sith-ek bosszúján alapul, a másik pedig a Jedi-köpenyes ruha, szintén a III. epizódból.

 

Most nézzük a karakter monológjait, amik között akad ismerősen csengő, valamint eddig ismeretlen is:

 

  • This is Skywalker, on site and ready to assist. (Itt Skywalker, a helyszínen vagyok, támogatásnyújtásra készen.)

  • You underestimate my power. (Alábecsülöd az erőmet!)

  • Surrender. I won't tell you again. (Tedd le a fegyvert! Nem mondom kétszer!)

  • You’re going to pay for all the Jedi that you killed, Dooku. (Most megfizetsz a sok Jediért, akit megöltél, Dooku!)

  • (To Grievous) What's the matter? Someone forget to change your battery? (Grievousnek: Mi a baj? Elfelejtettek elemet cserélni benned?)

  • (To Vader) I will not give in to you. Ever! (Vaderhez: Nem hódolok be neked. Soha!)

  • (Obi-Wan and Anakin) [O] Why do I get the feeling you're going to be the death of me? [A] Don't say that, Master. (Obi-Wan és Anakin: [O] Miért érzem úgy, hogy te fogsz a sírba vinni? [A] Ne mondj ilyet, mester.)

  • (Grievous and Anakin) [G] I expected someone with your reputation to be a little... older. [A] General Grievous. You're shorter than I expected. (Grievous és Anakin: [G] Bámulatos, hogy ekkora hírnévre tettél szert ilyen... fiatalon. [A] Grievous tábornok. Ön alacsonyabb, mint hittem.)

  • (Dooku and Anakin) [D] Brave of you, boy. But I would have thought you had learned your lesson. [A] I am a slow learner. (Dooku és Anakin: [D] Nagyon bátor vagy, fiam. Azt hittem, megtanultad a leckét. [A] Nehéz a felfogásom.)

  • I don't like sand. It's coarse and rough and irritating...and it gets everywhere. (Nem szeretem a homokot. Túl durva, érdes, ingerlő... és behatol mindenhova.)

 

Forrás: battlefront-forums.ea.com


bfanakin.jpg

Nemsokára elérkezünk a Star Wars: Battlefront II Klónháborús kiegészítőjének utolsó állomásához, ahol nem mással, mint a Kiválasztott Anakin Skywalkerrel apríthatjuk az ellent. A karakter elérhetővé válásának dátuma február 27-e, addig is az Electronic Arts a Twitteren keresztül egy rövidke, de annál hype-osabb kedvcsinálót készített a részletesebb információk előtt:


A Twitter-bejegyzéshez Skywalker és Dooku gróf híres szóváltását idézték a megosztók A Sith-ek bosszúja filmből:

Anakin: Erősebb lettem az utolsó találkozásunk óta, gróf úr!
Dooku: Remek! Ha nagyobb a büszkeség, nagyobb a bukás.

Amíg viszont a Kiválasztott eljövetelére várunk, addig pár klón dizájn változtatásra is számíthatunk. Az egyik fő kiegészítés A klónok háborúja animációs sorozatban elhíresült "Shinies", azaz "Fényes" páncél bevezetése, amit sokan kértek már a játékhoz, és ez a kifejezés a harcban tapasztalatlan klón harcosokra utal. Akik viszont a bolygók környezetére alkalmazkodó megjelenést szeretnének, azokat szabadon fel lehet oldani.

Ezen kívül az I-es Fázisú és II-es Fázisú páncéllal kapcsolatosan ezentúl bármelyiket kiválaszthatja a játékos attól függetlenül, hogy mely bolygón harcol.

Az új rendszerrel a katonák nem csak típus, hanem légió szerint is megkülönböztethetőek lesznek. Például specialistáról, vagy éppen tisztről azt is meg lehet majd mondani látszatra, hogy mely légiót erősíti. És ha már tisztek, már nem csak a flotta egyenruháját lehet majd kiválasztani hozzájuk, hanem ugyanúgy páncélt kaphatnak, mint a rohamozó, specialista, és nehéz osztagosok. Természetesen az eredeti flottaegyenruha nem vész el, bármikor kiválasztható lesz.

A kiválasztható légiók tárháza is bővítésre kerül:

  • Új Alapértelmezett "Fényesek"
  • 501-es Légió (Anakin Skywalker)
  • 327-es Csillaghadtest (Aayla Secura)
  • 91-es Felderítő Hadtest (Stass Allie / Adi Gallia / Mace Windu) (új sisakkal)
  • 104-es Farkasfalka (Plo Koon)
  • 212-es Támadó Zászlóalj (Obi-Wan Kenobi)
  • Coruscanti Testőrség
  • 41-es Elit Hadtest (Luminara Unduli / Quinlan Vos / Yoda)
  • 181-es Páncélhadosztály
  • 41-es Járőrszakasz
  • 87-es Őrszem Hadtest
  • Flottatiszt

Most pedig jöjjenek a piszkos anyagiak: A páncélozott tisztekkel együtt a légiós csomagok 60.000 kreditbe, vagy 1.500 kristályba fognak fájni. A légiós csomagok egy adott légió összes II-es fázisú külalakját fogja tartalmazni. A II-es Fázisú klón katona dizájnját ritkának minősítik, és 20.000 kreditbe, vagy 500 kristályba kerülnek. Az I-es fázis már gyakori, aminek ára 5.000 kredit, vagy 150 kristály. A kiegészítő megjelenésével mindenkit megajándékoznak egy Légiós Ládával abból a célból, hogy az új játékosok klón katona páncélos kezdőszettet kapjanak némi kredittel egyetemben:

  • 41-es Járőrszakasz (I-es és II-es Fázis)
  • Az összes I-es fázisú páncél a 41-es, 91-es, 104-es, 212-es és 327-es légióhoz.
  • 60.000 kredit

És végezetül pár kép az új páncéldizájnokról:

Bfclone1


Bfclone2

Bfclone3

Bfclone4

Forrás: pcgamer.combattlefront- forums.ea.com


star-wars-project-porg-1.jpg

Az utolsó Jedik film hála a porgok nemcsak a messzi-messzi galaxist, hanem a mi világunkat is elárasztották. Azonban a Lucasfilmes ILMxLab (ami a készülő Vader VR-játékon is dolgozik) jóvoltából most lehetőség nyílik, hogy közülünk bárki beruházzon egy saját porgra.

 

Pár hónapja jelentették be, és most a Trials on Tatooine és a Star Wars: Secrets of the Empire játékok mögött álló cég kiadta a Project Porg című projektet, amit csak a Magic Leap One rendszerével lehet használni. A virtuális játékban a rajongók babusgathatják saját porgjaikat, és még a valódi világba is átültethetik. A VR-élményről egy videót is közzétettek:

 

 

 

Forrás: gizmodo.com


sw-respawn.png

Tavaly nyáron jelentették be, hogy a Respawn Entertainment Star Wars-játékot készít Fallen Order ("Bukott Rend") címmel, amelyben a 66-os parancs egyik túlélőjét, egy fiatal Jedit irányíthatunk majd. A játékról azóta sem nagyon lehetett hallani, egyedül egy olyan hír érkezett róla, hogy a második Darth Vader-képregénysorozathoz fog kapcsolódni (feltehetően úgy, hogy szerepelnek benne az ott megismert Inkvizítorok, vagy az ott látott, körözött Jediket felsoroló listán szereplő személyek közül az egyik lesz a játék főhőse). Az EA most megerősítette, hogy idén jön a játék, és őszre ígérték a megjelenését.

Forrás: JediNews


count-dooku-battlefront-2-1024x576.jpg

Elérkeztünk a Star Wars: Battlefront II előzmény érás kiegészítőjének harmadik lépcsőfokához. Az Electronic Arts eddig a játszható Obi-Wan Kenobit, Grievous tábornokot, a Geonosis bolygót nyújtotta kiegészítésül (az utolsó Anakin Skywalker lesz februárban), most Serenno grófja, Dooku teszi tiszteletét, aki A klónok támadásában, A Sith-ek bosszújában és a Star Wars: A klónok háborúja animációs sorozatban tűnt fel.

 

Ahogy eddig minden hősnek és gonosztevőknek, Dookunak is lesznek speciális képességei, köztük a Villámos Kábítótámadás, a Gyengeség Ráhatása, és a Duelista nevű abilitások. Dooku most a klasszikus tunikájában és köpenyében fog megjelenni, de az EA január 30-án elérhetővé teszi a plusz "Sötét Rituálé" öltözéket, ami A klónok háborúja hatodik évadán alapul, valamint a közeljövőben újabb kinézetet is ígértek. És íme Dooku bemutatkozó videója:

 

Ezen kívül Dookut Corey Burton fogja megszólaltatni, mint a sorozatban. Az EA egy listányi szöveget és dialógust is közzétett, amik a gróf szájából fognak elhangzani: 

 

  • “Count Dooku of Serenno, at your service.” (“Dooku, Serenno grófja, szolgálatára.”)
     
  • “It is obvious that this contest cannot be decided by our knowledge of the Force... but by our skills with a lightsaber.” (“Látom már, a párviadalunkat nem az dönti el, hogy mennyire ismerjük az Erőt. Hanem hogy milyen ügyesen bánunk a lézerkarddal.”)
     
  • “Hope is something we cannot allow our enemy to possess.” (“A remény olyasvalami, amit nem engedhetünk, hogy az ellenségünk birtokoljon.”)
     
  • “I did not bring you here to flit about like some Toydarian.” (”Nem azért hoztalak ide, hogy röpködj, mint egy toydari.")
     
  • “I would have thought you had learned your lesson.” (“Azt hittem, megtanultad a leckét.”)
     
  • “Tell me what you want and I will show you how the dark side can help you achieve it.” (“Mondd el a kívánságod, és megmutatom, hogy a sötét oldal segítségével hogyan érheted el.”)
     
  • “Ignorance of the Force will not save you from it.” (“Az Erő megtagadása nem fog megvédeni attól.”)


Forrás: starwarsunderworld.com


visceral-sw-game.png

Úgy tűnik, rájár a rúd a Visceral-játékra. 2017 októberében jelentették be, hogy a Visceral leáll az általa készülő Star Wars-játék fejlesztésével, azonban akadt még egy reménysugár akkor, hogy az EA átveszi a projektet és kisüt belőle valamit. Bár hivatalos bejelentés nincs még az EA részéről, ez a remény egészen máig élt, hiszen a Kotaku szerint pár ott dolgozó elmondására alapozva az EA Vancouver lehúzza a rolót a tervezett open-world Star Wars-játékon, mivel anyagilag nem éri meg nekik. Annyi öröm lehet az ürömben, hogy a hírek szerint bár a fő projekt elkaszáltnak látszik, annak forrásait felhasználják egy kisebb, 2020-ra tervezett játékban.

Az EA Vancouver játéka egy fejvadászról szólt volna, aki különböző csoportok közé szorult. Jó hír, hogy a helyette érkező játékhoz senkit sem rúgtak ki, akik korábban a projekten dolgoztak. Szintén kiderült, hogy a nagyon kezdeti fázisban lévő projekt az Orca kódnevet viselte, aminek fejlesztése több időbe tellett volna. Ezért úgy döntöttek, hogy korábbra kell egy játék, mint amikorra az Orcát tervezték kiadni. Így tehát leálltak az Orcával, helyette pedig jön a szimplább 2020-as Star Wars-projekt.

Ti mit szóltok a hírhez? Érdekelt volna titeket a Visceral játéka? A véleményeteket a játékoknak szentelt fórumunkon és HoloNet nevű Facebook-csoportunkban is megírhatjátok.


Frissítés:
Az EA egy megkeresésére válaszolva lényegében elismerte, hogy új projekten dolgoznak.


Vader-Immortal.png

Tavalyi hír, hogy az ILMxLAB bejelentette az új Oculus VR-játék, a Vader: Immortal idei érkezését. Sajnos most nem kaptunk új képeket a játékról, helyette inkább sokatmondó feliratokat, amiket alább tekinthettek meg:

"New Opportunity... To Cheat Death", vagyis "Új lehetőség... a halál kijátszásához". Ez bizonyára Darth Sidious monológjára utalhat A Sith-ek bosszúja filmből, amit Anakinnak mond Padmé megmentésével kapcsolatban.

Az új kánon képregényeinek követői ismerhetik a 2017-es Darth Vader képregény-sorozatot, aminek utolsó számaiban Vader fel akarja támasztani halott feleségét. Könnyen megeshet, hogy a történtek után sem nyugodott bele ebbe a titokba, amit ez a játék fog felgöngyölíteni. Ami ezen kívül közös a képregényben és a közeledő játékban, az a helyszín, Vader mustafari kastélya, és talán lesznek egyéb kapcsolódási pontok más művekkel.


Forrás: starwarsunderworld.com


1313-game9.jpg

Nagy csalódás volt sok rajongó számára, hogy a 1313 nevű Star Wars-játéktervből nem lett semmi, mert a közzé tett videók és képek alapján érdekes lett volna. Most azonban úgy néz ki, hogy mégis kipróbálhatjuk, milyen leereszkedni a coruscanti alvilágba, ugyanis a Star Wars Comics Youtube készítője bejelentette, hogy elkészítik a játékot! Lelkes fanokból álló csapat állt össze, hogy a projekten dolgozzon, és ha minden igaz, a következő hónapokban jönnek majd konkrétumok is, de egyelőre csak azt jelentették be, hogy elindul a munka.

Emlékezetes, hogy nemrég egy fan-projektet a Lucasfilm leállíttatott, azonban az egy egészen más helyzet volt, mivel akkor egy létező játékot, a KOTOR-t akarták felújítani, amit ráadásul SW-logós képekkel hirdettek. A 1313 esetében új játékról, új karakterekről van szó, és mint átható, arra is figyeltek, hogy a logóban ne szerepeljen a Star Wars-felirat, így elvileg nem lehet jogilag belekötni a dologban.


Battlefront-kenobi1.jpg

Az Electronic Arts egy hónapja rukkolt elő Grievous tábornokkal a Star Wars: Battlefront II Klónháborús kiegészítője részeként, most pedig a kiborg ellenlábasa, Obi-Wan Kenobi lesz a következő visszatérő november 28-án. A karaktert James Arnold Taylor szólaltatja meg, ahogy a Star Wars: A klónok háborúja és a Star Wars Lázadók animációs sorozatoknál is.

Két kinézetet kap a karakter, mint a múltkor Grievous. Az első alap a "Jedi-mester kinézet" lesz. A másodikhoz a játékban kreditek és kristályok fejében lehet majd hozzájutni, ami nem más, mint a "Köpenyes megjelenés" lesz.

A Jedi-tábornok nem lesz különleges képességek híján sem. Egy EA-közleményből kiderül, hogy a Kenobi alatt szolgáló 212-es Rohamzászlóalj is választható lesz kinézetként a Galaktikus Köztársaságnál, a geonosisi csata frissítéssel egyetemben. Obi-Wan egyik különleges képessége a Védekező Roham, amit úgy kell elképzelni, hogy az előretörés közben suhogtatja, forgatja a lézerkardját, hibátlan pontossággal sugárlövedékeket védve ki és megsebezve az előtte lévő ellenségeket. Mikor ez a képesség aktív, a játékos bármikor bevihet egy halálos csapást. Egyébként ez a képesség a régi, 2005-ös Battlefront játékban is jelen volt nála.

Obi-Wan specialitásai közé tartozik az ellenségek fejével való szórakozás, amit a Korlátozó Elmetrükk képesség keretében valósíthat meg a játékos. Az elmetrükkel a célpont képességeit zavarja egy időre, köztük a vetődést.

Támadás terén az Erővel egy Totális Taszítást is elő tud idézni. Ez hasonlít Luke Skywalker lökésére, de Obi-Wan verziója fókuszáltabb annál. A gomb lenyomva tartásával eme képesség hatótávolságát is megnövelhetjük.

És íme a két kép a kinézetről:

Kenobi1

Kenobi2


Valamint egy egyperces ízelítő is érkezett a Geonosisi Csatáról:


gg-2.jpg.adapt.crop16x9.1455w.jpg

Ahogyan azt korábban hírül adtuk, a Star Wars: Battlefront II új, Klónháborús tartalmakkal érkezik 4 lépcsőben, 4 hónapon keresztül. Az EA korábban bejelentette, hogy a Geonosis bolygót, valamint 4 karaktert ad hozzá a DLC-vel, elsőként Grievous tábornokot, aki játszható karakter lesz, és Matthew Wood fogja megszólaltatni ismét.

A hírek szerint Grievous lesz a legmagasabb karakter a Battlefront II-ben. Míg a tábornok nagyrészt két fénykarddal fog harcolni, időnként a másik két kardját is előveszi mind támadási, mind védekezési célokból. Grievous két nagy mozdulatot is teljesíteni fog, az első a "Thrust Surge", amelynek keretén belül pengéit döfő pozícióba állítva nyomul előrefelé, mint ahogyan Obi-Wan Kenobi ellen tette A klónok háborújában. A második mozdulat a fénykardforgatás lesz, amit A Sith-ek bosszújában láthattunk. Ráadásul a kiborg tábornok gyorsított mozgásra is képes lesz, mégpedig úgy, hogy az összesen hat végtagjára támaszkodik pókjárásban, amivel egy kényelmetlen helyzetből el tud iszkolni.

A kaleesh droidvezér két kinézetet kap a játékban; az egyik a klasszikus "Jedi-vadász", a másik a sérült lesz:

1

3


Végül, de nem utolsó sorban Grievous monológjait is közzé tette az EA:

  • "You are a bold one." ("Ámulok a bátorságán.")

  • "Your lightsabers will make a fine addition to my collection." ("Ez a fénykard már jó ideje hiányzott a trófeagyűjteményemből.")

  • "You must realise, you are doomed." ("Hiába minden, akárhány katonád van, meg fogsz halni.")

  • "I wield great power, Jedi fool." ("Hatalmas erő birtokában vagyok, hitvány Jedi.")

  • "The story of Obi-Wan ends here!" ("És itt ér véget Obi-Wan története.")

  • "Make peace with the Force now, for this is your final outing." ("Találd meg a békét az Erőben, mert ez lesz az utolsó napod.")

  • "Your screams are like music to my audio receptors." ("A sikolyod zene a hangérzékelőimnek.")

  • "The Kaleesh are not known for their mercy." ("A kaleeshek nem a könyörületükről híresek.")


Forrás: starwarsunderworld.com




Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo