darth_bane_trilogia_fekvo.jpg

Filmek


solodirector.jpg

A Solo: Egy Star Wars történet lett a Disney-éra első sikertelen Star Wars-mozifilje, így aztán adja magát a kérdés: vajon Ron Howard megbánta-e, hogy elvállalta a rendezését. Úgy tűnik, a válasz az, hogy nem, mivel a direktor egy nemrég készült interjúban arról beszélt, milyen nagyszerű élmény volt számára a forgatás, és hogy ha adódik egy jó történet, akkor szívesen rendezne még egy Star Wars-filmet. Howard azt is elmondta, hogy mivel a lánya, Bryce Dallas Howard rendezi A mandalóri című sorozat egyik részét, így most rajta keresztül még most is kapcsolatban van a Star Wars-szal - ő úgy fogalmazott, a lányán keresztül "újraéli" az élményt. Ti örülnétek neki, ha még egy Star Wars-filmet rábíznának Ron Howardra?

Forrás: Metro


BenioffWeiss.jpg

Év elején jelentették be, hogy a Trónok harca készítői, David Benioff és D. B. Weiss arra kaptak megbízást a Lucasfilmről, hogy egy Star Wars spinoff-filmsorozatot készítsenek. Azóta a fantasy sorozat utolsó évadjának a forgatása befejeződött, már az utómunkáknál tartanak, és az Entertainment Weekly riportja szerint Benioffék, amint végeztek a Trónok harcával, neki is látnak a Star Wars-projektjük előkészítésének. Az is kiderült, hogy Rian Johnsontól és Kathleen Kennedy-től kaptak tippeket arra nézve, hogyan lehet megakadályozni a történettel kapcsolatos szivárgásokat.


bounty-hunters-pic.jpg

Pár napja adtunk róla hírt, hogy egy újságíró szerint Kathleen Kennedy azt mondta neki, leálltak a Boba Fett mozifilm előkészítésével. Ezt most az Entertainment Weekly forrásai is megerősítették, bár a magazin beszámolója szerint van esély rá, hogy a jövőben felélesztik a projektet. Az EW egyébként azt is kiderítette, hogy a film nem is egyedül Boba Fettről szólt volna: A Birodalom visszavág egyik jelenetében látott fejvadászcsapat lett volna a középpontjában.


boba2.jpg

Amikor annak idején bejelentették a spin-offok készítését, sokan várták, hogy majd Boba Fett is kap egy saját mozifilmet - és a karakter népszerűsége miatt ez elég valószínűnek is tűnt. Bár a Lucasfilm hivatalosan soha nem erősítette meg, de régóta pletykálták, hogy a harmadik különálló film főszereplője Boba lesz. Aztán azt is híresztelték, hogy a filmet James Mangold írja és rendezi majd, és 2020-ban kezdik a forgatását. De miközben egyre-másra jelentették be az újabb spin-off trilógiák készítését, Boba Fett-filmről továbbra sem jött hivatalos beszámoló. Így azért annyira nem meglepő, hogy a legújabb hírek szerint Kathleen Kennedy egy nyilvános vetítésen újságírói kérdésre elmondta: a Fett-projekttel felhagytak, és most kizárólag A mandalóri sorozatra koncentrálnak.

Forrás: makingstarwars.net


vader-film.jpg

Két mátészalkai televíziós, Varga Dezső és Varga Zsolt készít rajongói filmet Darth Vaderrel a főszerepben. A filmet James Luceno Sötét Nagyúr című regénye ihlette, azonban a készítők egy kissé átdolgozták a történetet a saját szájízük szerint. A jelenetek egy részét az ATV greenbox stúdiójában veszik fel, de több helyszínen is forgatnak: a Mos Eisley-ban játszódó részeket Noszvajon vették fel, emellett a Kelenföldi Erőműben is megfordultak, illetve terveznek forgatást Bélapátfalva mellett és Vajdahunyad várában is. A 90 percesre tervezett produkció díszbemutatója a tervek szerint jövő ősszel lesz a Lurdy Házban, majd pedig felkerül a YouTube-ra.

Az erőműbeli forgatásra Vujity Tvrtko is ellátogatott, és rövid riportot forgatott:



Aki figyelemmel szeretné kísérni a projekt alakulását, az látogasson el a Facebook-oldalukra!

Forrás: ziro.hu / szon.hu


The-Star-Wars-Concept-Trailer-1.jpg

Réges-régen egy messzi-messzi galaxisban... láthattuk a Csillagok háborújának korai vázlatait, melyben Han Solo egy zöld bőrű kopoltyús lény, a rohamosztagosok fénykardot hordanak és a főszereplő egy Luke Starkiller nevű leányzó.

Ezekhez a korai vázlatokhoz láthattunk sok koncepciós rajzot Ralph McQuarrie-tól és visszanézve csodálkozva szemlélhetjük, milyen is lett volna kedvenc galaxisunk, ha hű marad a korai tervekhez. 2017 augusztusában és októberében a DAVE Iskola végzős osztálya megválaszolta ezt a kérdést azzal, hogy Ralph McQuarrie festményeit életre keltette egy koncepció trailerben, azzal hogy milyen lehetett volna ... A Csillagok háborúja.

A videóban a konkrét előzetes 1 perctől kezdődik:


Nektek hogy tetszik ez a korai megvalósítás? Így is szeretnétek a filmsorozatot?


bob-iger.jpg

Bob Iger, a Disney vezérigazgatója a The Hollywood Reporternek adott interjúban beszélt arról, hogy a jövőben lassítani fognak a tempón a Lucasfilmnél. Iger elmondta, hogy az ő döntése volt, hogy ilyen gyorsan kövessék egymást az újabb filmek, de beismerte, hogy ez hiba volt. Megerősítette, hogy ez nem jelenti, hogy ne csinálnának a jövőben is folyamatosan a filmeket, de ezek nem ilyen sűrűn követik majd egymást. Elmondása szerint eddig a IX. részre fókuszáltak, és most kezdik majd el megvitatni, hogy pontosan mi következzen utána.

A Solo társírója, Jon Kasdan pedig a Twitteren válaszolta meg azt a kérdést, hogy lesz-e folytatása a filmnek. Szerinte a közeljövőben nem lehet erre számítani, mert Hollywood már elkönyvelte, hogy a Solo bukás lett. Azt írta, hogy akkor lát erre esélyt, ha a következő években az lenne a trend, hogy nem kell feltétlenül minden Star Wars mozifilmnek hatalmas költségvetésűnek lenni - de még akkor sem biztos, hogy elkészül egy második Solo.


hs-ff-002753_338e538f.jpeg.jpg

Összegyűjtöttük az eddig megjelent három darab kimaradt jelenetet a Solo: Egy Star Wars történet című filmből.



A másik két videót a tovább mögött tekinthetitek meg...


Star_wars_episode_ix_logo.jpg

A makingstarwars.net közölt pár képet a folytatástrilógia utolsó részének egyik forgatási helyszínéről - ezeket a folytatásban nézhetitek meg,


Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo