Kritika: Az Ellenállás újjászületése

resistance_reborn.jpg

Több okból is örültem ennek a könyvnek már pusztán címének és borítójának megismerésekor, hónapokkal ezelőtt.

Először, mert az Ellenállás talpra állása a majdnem megsemmisülés után valóban érdekes, regényes, ezért megírásért kiáltó téma, másodsorban pedig azért, mert a filmregényeket leszámítva a Magyarországon mostanáig megjelent új kánonos könyvek közül eddig egyedül a Phasma, a Rey túlélési útmutatója, valamint Az ébredés előtt voltak azok, amelyek kifejezetten a legújabb trilógiához kötődtek.

Mégis Az Ellenállás újjászületése iránt táplált optimizmusom főleg annak szólt, hogy egy szem Az ébredő erőt leszámítva már ezek a könyvek is tetszettek, még a Phasma is, - aminek címszereplője egyáltalán nem érdekelt, mint karakter -, ezen kívül pedig bármit szívesen elolvasok, amelyben a folytatástrilógia hősei szerepelnek. A történet is sokat ígért, így gondoltam, hogy túl nagyot hibázni nem lehet vele. Aztán már maga az ajánlás megfogott, miszerint az írónő a bátyjának ajánlja a könyvét, aki annak idején hagyta neki, hogy kislányként a Star Wars-figuráival játsszon. Ez mindenképpen kedves volt tőle, és nyilván meg sem bánta, már csak azért sem, mert nagyon röviden összegezve Az Ellenállás újjászületése teljes mértékben vállalható és jó.

Mégis az egyetlen apró negatívummal kezdeném, miszerint, ahogyan az gyakran lenni szokott, most is kissé mást ígér a reklám, mint, ami a valóság.

A borítón azt írták, hogy az új könyv a IX. rész előzménye, (angol eredetiben journey, mint utazás, átvezetés) ez pedig legnagyobb jóindulattal sem igaz. Két esetben lehetne hasonló regényt a Skywalker kora előzményének tekinteni: vagy akkor, hogyha közvetlenül, illetve nem sokkal előtte játszódik, vagy pedig akkor, hogyha a története egy az egyben kitölti az utolsó előtti és utolsó rész között lévő űrt, ezáltal pedig össze is köti azokat. Ehhez képest Rebecca Roanhorse munkája sokkal inkább Az utolsó Jedik utó-, mint a Skywalker korának előjátéka.

Lastjedi

A könyv pontosan arról szól, amit a cím is ígér, hogy hogyan szedi össze magát az Ellenállás semminél alig több maradéka, a craiti katasztrófa, és az Első Rendtől elszenvedett majdnem totális vereség után, egy megfélemlített galaxisban, ahol finoman fogalmazva sem nekik áll a zászló, és még a szimpatizánsok és egykori barátok is meggondolják, hogy merjenek-e nekik támogatást, vagy bármiféle segítséget nyújtani. Lapjain leginkább az első lépések jelennek meg, mint afféle galaktikus válságkezelés egy pár kevéske és vékony hajszál híján totális összeomlás után.

Néhány mozgalmas, kétségbeesett, de reményteli nap története az egész, és bár a végét valamiféle lezárásnak és átvezetésnek lehet tekinteni, ha nagyon akarjuk, én mégis inkább egy trilógia első részének, mint a két rész közötti rést kitöltő könyvnek érzem. Kicsit ráerősít erre a benyomásra, hogy egyetlen, az eseményekben fontos szerepet játszó karakter történetszála nem lett száz százalékig lezárva. Tulajdonképpen nem tudjuk meg, hogy pontosan mi történt vele, márpedig nem volt sem rosszul megírt, sem érdektelen szereplője a történetnek, így feltételezem, hogy előbb-utóbb fel kell majd tűnnie valamikor a jövőben legalább egy Star Wars-könyvben, vagy képregényben még.

Igazából pedig nem is bánnám, ha ez a regény végül trilógiává nőné ki magát, és pont Rebecca Roanhorse klaviatúrájából. Leginkább mert az Az utolsó Jedik és Skywalker kora között eltelő időszakról nyilván bőven lehetne még mit mesélni, de a másik, ennél sokkal prózaibb ok, hogy a regény alapján a szerző egyszerűen jó író, akitől szívesen olvasnék még Star Wars-könyvet.

Sok problémát, ami hasonló könyvek gyengesége lehetne, nagyon jól oldott meg és küszöbölt ki. Kezdetnek itt van mindjárt Leia, valamint az új trilógia triója, Rey, Finn és Poe - bár pontosabb, hogyha az általuk kapott „játékidő” alapján inkább Poe, Finn, Rey-t írok. Illetve természetesen nem maguk a karakterek a problémák, hanem az eseményekben játszott szerepük, és a hozzájuk köthető izgalomfaktor. Az ő sorsukat ugyanis ismerjük a Skywalker korából, így értük nyilván nem kell aggódni. Kézenfekvő tehát új karaktereket teremteni a könyv kedvéért, akiknek sorsa még kérdéses lehet, vagy régieket visszahozni máshonnan, akik közül néhányuké szintén. Pont itt érzem igazán a regény egyik erősségét.

The Resistance Tros Main A Db5fe641

Kimondott főszereplő nincs is, (talán Poe, ha valakire mindenképpen rá kell húzni ezt a kategóriát) így teljes joggal állítható, hogy főhőse maga az Ellenállás. Ennek köszönhető, hogy sok karaktert mozgat és mutat be, többségük pedig érdekes és a lehetőségekhez képest egyedi, akik között mindenki megtalálhatja a személyes kedvencét. Akár maguk között vannak, akár bajba keverednek valamely akció során, a szituációk és reakcióik életszerűek, logikusan következnek múltjukból és jellemükből, így pedig valóságosnak és élőnek tűnnek. Motivációik is érthetők, és bár mély lélekelemzésükre nem nagyon van idő, többségüket mégsem csak felszínesen ismerhetjük meg.

A Saga szempontjából fontosabb karakterek már kicsit problémásabbak, de nem annyira, hogy nagyon rontani tudnának az összképen.

Leia pont olyan, mint amilyennek lennie kell, Rey ellenben sajnos annyira keveset szerepel és tesz hozzá a történethez, hogy ennél kevesebbet már csak akkor szerepelhetett volna, ha egyáltalán nincs is benne a könyvben. Finn néhol kissé színpadias, és túlságosan meggondolatlan, Poe pedig szerintem pont fordítva száll be az X szárnyúba akkor, amikor saját múltbéli hibáit és tévedéseit elemzi, mégis alapjában véve felismerhetőek mindannyian. Hozzák a formájukat és nem tesznek semmi olyasmit, amit a karakteridegen jelzővel lehetne jellemezni.

Persze sokkal hosszabban is meg lehetett volna írni ezt a könyvet, akkor, hogyha többet és jobban fókuszál az új filmek főszereplői közötti kapcsolatok dinamikájára, és a többi karakterre, hasonló írói fogások azonban nagy valószínűséggel könnyen a cselekmény rovására mehettek volna.

Ezzel pedig el is érkeztünk a regény másik erősségéig; mintha patikamérlegen lenne kimérve, jól van adagolva az izgalom és akció egyik oldalon, valamint a belső vívódás, családi dráma és a karakterek különbözőségéből fakadó konfliktusok a másikon. Aki a kicsit lelkizősebb, filozófálgatósabb könyveket szereti, az nem fogja túl soknak találni a lövöldözést és a harcot, míg másik oldalról nézve ugyanez elmondható.

Fordulat is akad, amire nem feltétlenül számítanánk, így tulajdonképpen minden együtt van ahhoz, hogy szórakoztató legyen a végeredmény, nem csoda, hogy valóban az is.

Leia

Apró érdekesség, hogy a már ismert és ismerős helyszínek mellett egy új bolygó is debütál a regényben, mégpedig az Ephemera, ami egyedi és ötletes, valamint a kalandok során feltűnik a Bracca is, amit eddig csak a Fallen Order játékból ismerhettünk. Mindkét planéta üdítő változatosság a dzsungel- és sivatagbolygók után, amelyekbe annyira szerelmes az új trilógia.

Ami valamennyire meglepetés volt számomra - de ez sem vált a könyv hátrányára -, hogy az Első Rend látható arca, az emberek, akiken keresztül reprezentálja önmagát, kicsit mások, mint az eddig megszokottak. A regény ugyan az Ellenállásról szól, mégsem minden alap nélkül reménykedtem egy Kylo Ren és/vagy Hux tábornok cameóban, ami végül nem történt meg, pedig ártani biztosan nem ártott volna a történetnek.

A bukott Birodalom fan clubja itt sokkal inkább mint állandó, baljós fenyegetés képviselteti önmagát, valóban úgy, mint - Maz szavaival élve, - sötét árnyék, ami az egész galaxisra rávetül. Fizikai megjelenése leginkább arctalan rohamosztagosok által történik, és mindezek ellenére mégis a könyv legjobban megírt, legerősebb karakterei az Első Rendhez tartoznak.

A karrierista Winshur Bratt, valamint két kadétja Monti és Yama önmagukban is figyelemre méltóak, hármuk története pedig külön könyv, vagy egy hosszabb novella is lehetett volna nyugodtan, és legalább olyan élvezettel olvastam volna, mint ezt a regényt. Rey-k és Poe Dameronok nem nagyon rohangálnak körülöttünk a való életben, Winshur Bratt számos inkarnációjával ellenben mindannyian találkozhattunk már, ő mégis egyedi és megismételhetetlen tud maradni saját winshurságában a történet folyamán. Zavarba ejtő módon annyira ismerős, hogy ő az egyik legemberibb karakter, aki valaha is feltűnt kedvenc galaxisunkban.

Összegezve: Az Ellenállás újjászületése teljesíti, amit vállalt. Nem remekmű és nem is letehetetlen, mégis izgalmas és jó könyv, ami hozza az új kánontól elvárható színvonalat. Nagy hibái nincsenek, legnagyobb erősségei pedig az általa használt karakterek, valamint, hogy ügyesen váltogatja az akciót a nyugalmasabb, de cseppet sem érdektelen, vagy eseménytelen epizódokkal.

Első Star Wars-könyvként is merném ajánlani annak, aki ismeri és szereti legalább az új trilógia filmjeit, ugyanakkor egy VIII. és IX. rész közötti egy évet kitöltő trilógia első részeként sokkal több értelme lenne, mint önmagában álló regényként.

A magam részéről reménykedem a folytatásban.

A Szerzőről

Ashla

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo