darth_bane_trilogia_fekvo.jpg

Szerző: "SonOfMurglak"

Tom_Veitch.png

Elhunyt Tom Veitch, a Sötét Birodalom írója

80 évesen elhunyt Tom Veitch képregényíró, költő, aki a messzi-messzi galaxisban is sokat alkotott.


han_leia_couple.jpg

Új könyvben elevenedik meg Han és Leia esküvője

Stílusosan a hétfői Valentin-napra időzítve jelentették be, hogy idén regényben mutatják be nekünk, hogy zajlott Leia és Han esküvője a kánon szerint.

mandok.jpg

Jöhetne még egy ismerős mandalori sorozatszereplő?

Miután a The Mandalorianben és a The Book of Boba Fettben több regény- vagy képregénybeli, illetve animált figurát is átemeltek a mozgóképes Star Wars-kánonba, nyilván a fanok elkezdenek találgatni, kik lehetnek a következők.

high_republic.png

A Köztársaság Fénykora: íme az első címek a 2. fázisból

Ahogy azt korábban mi is megírtuk, a Köztársaság Fénykora projekt keretében érkező projekteknek három nagy fázisa lesz:

Kenobi_2.jpg

Kenobi-sorozat: már van plakát és premierdátum is

Befutott az első Kenobi-plakát, amely ugyan képileg nem túl érdekes, viszont a felirat megerősítette, hogy valóban májusban debütál majd a sorozat, és most már a pontos premierdátum is megvan, tehát fel lehet jegyezni a naptárba: 2022.

book_of_boba_fett_megegykarakter_.jpg

A "megelevenedett" Cad Bane is saját plakátot kapott

A The Mandalorian nyomdokain haladva a The Book of Boba Fett sorozat is "életre keltett" egyes, a szélesebb Star Wars-kánonból ismerős karaktereket: így Ahsoka, Cobb Vanth és Fekete Krrsantan után végre láthattuk élőszereplős projektben Cad Bane ...

kenobi_new_comic.jpg

Obi-Wan-képregény érkezését jelentették be

Májusban érkezik az Obi-Wan és az ifjú Anakin Cato Neimoidia-i kalandját bemutató Brotherhood (azaz "Testvériség") című könyv, és jó eséllyel az öreg Jedi saját élőszereplős sorozata is, emellett pedig egy képregénynek is örülhetnek a Kenobi-raj ...

obi-wan-kenobi-ewan-mcgregor.jpg

Felfedhették, mikor érkezik a Kenobi-sorozat

Brandon San Giovanni, aki a Disney Plusnál programmenedzser, egy időközben törölt tweetben arról írt, hogy az Obi-Wan Kenobi-sorozat idén májusban érkezik a streaming platformra.

PeliMotto.jpg

A Boba Fett-sorozat "beugrói" is saját plakátot kaptak

A The Book of Boba Fett sorozat előző heti részében vendégszerepelt Din Djarin és a The Mandalorian több más karaktere is, akik a korábbiakhoz hasonlóan saját karakterposztert is kaptak.

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo