Andor: Ők biztosan visszatérnek a sorozat 2. évadában

rogue_rebels.jpg

Ha a Zsivány Egyes befejezésére gondolunk, okkal feltételezhetjük, hogy az előzménysorozatában, az Andorban sincsenek biztonságban a hősök, és az új karakterek közül egyesek jó eséllyel meg fognak halni. Nos, kettejük esetében legalább annyit már tudunk, hogy feltűnnek majd a második évadban is, azaz jó eséllyel túlélik az elsőt.

A Luthen Rael nevű lázadó vezetőt játszó Stellan Skarsgård már korábban elszólta magát azzal kapcsolatban, hogy ő is visszatér a második etap forgatására, amely elvileg idén ősszel kezdődik.

Most pedig ugyanezt megtette Adria Arjona is, aki egy Bix Caleen nevű nőt játszik. A Cassian gyerekkori barátjaként és szerelmeként leírt karaktert tehát szintén láthatjuk majd a széria mindkét évadában. A színésznő dicsérte Tony Gilroyt, a sorozat showrunnerét (aki már a Zsivány Egyesnek is társírója volt), amiért előre beavatja őket mindenbe, így ő már azt is tudja, mi fog történni a második évadban.

Andorcharacters
Maga Gilroy is nyilatkozott most a sorozatról, és elmondta, hogy az eredetileg tervezett öt évad helyett azért csak kettő lesz, mert úgy ítélte meg, túl hosszú idő lenne (figyelembe véve, hogy az első évad elkészítése is két évet vett igénybe). Így végül is az történt, hogy a további tervezett évadok történeteit besűrítették 3-3 epizódba, ennek eredményeként pedig a második szezon már nem egy teljes évet ölel fel, hanem lesz több történetszála, amelyek között lesz némi időbeli előreugrás.

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"But I can be mouthy, because you know, what are they gonna do, fire me?"
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo