A Star Wars-idővonalra fókuszál az Andor új előzetese

andros_still_.jpg

Jött egy új kedvcsináló előzetes a következő élőszereplő Star Wars-sorozathoz, a szeptember 21-én debütáló Andorhoz, és ebben a videóban nemcsak a széria képsorait láthatjuk, hanem emellett kapunk némi magyarázatot az idővonalon való elhelyezkedéssel kapcsolatban is.

A címszereplőt játszó Diego Luna mondja el, hogy az Egy új remény eseményei, valamint a Halálcsillag elkészülte és üzembe helyezése, illetve a Zsivány Egyes csapatának összeállása előtt járunk. (Maga a sorozat a második évaddal konkrétan ott fog zárulni, ahol a film elkezdődik.)

Nyilván ez inkább a szélesebb nézőközönségnek szól, nem nekünk, rajongóknak, akik számára egyértelmű a dolog. Az viszont érdekes, amit emellett elmond Luna: arról beszél ugyanis, hogy Cassian "egy olyan eseménysorba csöppen bele, amely a Lázadás megszületését indítja el, illetve megágyaz mindannak, amit már ismerünk [a filmekből]".

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"But I can be mouthy, because you know, what are they gonna do, fire me?"
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo