A Solo írója így folytatná a film történetszálait

solo_movie_.jpg

Ahogy azt nem is rég megírtuk, Kathleen Kennedy, a Lucasfilm elnökének nemrég tett nyilatkozatai alapján az nem valószínű, hogy készülnek egy Solo 2. mozifilm, viszont azt nem zárta ki, hogy folytathatnák valamilyen formában a Han Solo-filmben megkezdett sztorit. Ezt teszi majd a korábban beharangozott Lando-sorozat, amely egyelőre a címszereplőt játszó Donald Glover elfoglaltsága miatt várat magára.

Jon Kasdan, aki apjával, Lawrence Kasdan együtt dolgozott a Solo forgatókönyvén, szintén úgy nyilatkozott, hogy szerinte lesznek a Han Solo-filmre építő, azt folytató projektek. Kasdan a Celebrationön adott interjúban arról beszélt, hogy úgy gondolja, látni fogjuk majd, ahogy Qi’ra (Emilia Clarke) hogyan haladt előre az alvilágban. Hozzátette, hogy már beszélt Jon Favreau-val (A mandalóri és a Boba Fett könyvének alkotójával), aki nagy rajongója a Solónak és annak, amit abban a filmben kiépítettek. Kasdan felidézte, hogy arra biztatta Favreau-t, hogy találja ki, hogyan lehetne folytatni a Han Solo-filmben megkezdett sztoriszálakat.

A forgatókönyvíró szerint ha Han Solót nehéz is lenne behozni A mandalóri világába, de szerinte Enfys Nest (Erin Kellyman) feltűnhetne majd a felkelés kezdeteit bemutató Andorban, és Qi'ra visszatérésére pedig több lehetőséget is lát.

A Szerzőről

SonOfMurglak

SonOfMurglak

"But I can be mouthy, because you know, what are they gonna do, fire me?"
A Szerző cikkei

Hirdetés

Hagyatek Banner Allo 1200x6000

Hirdetés

Darth Bane Trilogia Allo