728x79_szukitshu_banner_001.jpg

A Köztársaság Fénykora: Újabb részletek derültek ki

the_high_republic_vern_tall_A.jpg

A starwars.com hála egy újabb betekintést kaptunk a Köztársaság Fénykora projekt egyik várományos gyerekkönyvébe, ezúttal a Justina Ireland által írt A Test of Courage-be, ami 2021. január 5-én jelenik meg. A regény karaktereit, a Vernestra Rwoh nevű Jedit, és Sana Starros felmenőjét, az itt még gyerek Avon Starrost korábban egy picit jobban megismerhettük. Az írónő nyilatkozott a könyvről, amiből annyi fontos, hogy ezeket a karaktereket is elérte a projekt kiindulópontját jelentő katasztrófa, és egy dzsungelholdon zuhantak le.

 

Ireland úgy jellemzi Vernestra Rwoh-t, hogy egyáltalán nem gőgös, nem tekinti magát hősnek, vagy különlegesnek. Ehelyett odaadással hisz az Erőben és Jedi Rendben. A legjobban törekszik arra, hogy másokat segítsen, és felelősségteljes munkát végezzen, és még a legnagyobb csávában is nyugodt és problémakezelő. Nem kedvelt becenevén Vern (amit Douglas Sunvale mester adott neki, ám nem mert ellent mondani ennek) első küldetésére indul, mióta Jedi-lovaggá ütötték 15 éves korában, azóta pár hónap múlt el és már betöltötte a 16-ot.

 

A tech-guru Avon Starros nem Jedi, de szoros, jóllehet néha pörlekedő barátságot ápol Vernestrával. Ők olyanok, mintha testvérek lennének: Vernestra az idegesítő "nővér", aki mindig tudja, mi a helyes teendő, míg a "kis testvér" Avon nem fogja vissza véleményét és szereti felrúgni a szabályokat. A savas esővel, hátborzongató indákkal és különös teremtményekkel gazdag dzsungelhold mélyén meg kell bízniuk egymásban és rá kell venniük magukat az együttműködésre.

 

A részletből kiderül, hogy Vernestra és a J-6 nevű dajkadroid mellett Avon a Steady Wing (ami a szemelvényben a Haileap kikötőben várakozik) fedélzetén szintén a Csillagfény állomásra küldött delegációval tart nem hivatalosan Douglas mester, az állomás altábornagya kérésére, mivel a dalnan nagykövet fia szintén 12 éves, és reményei szerint kettejük összebarátkozása javítani fog a dalnanok nézetén a Köztársaságot illetően. Emellett, mint korábban kiderült, Avon édesanyja, Ghirra Starros egy szenátor, aki azért támogatja lánya utazását a peremvidékre, hogy jobban értékelje a coruscanti életet. Azonban még fel sem szálltak az űrhajóra, de Vernestra egy háromszemű, hiányzó szemén kék sebtapaszos, a dokkoló állomás narancssárga színű szerelőruháját hordó aqualish mechanikussal kapcsolatban zavart és nyugtalanságot érez. A felvezetésből adódóan valószínűleg köze lesz a kirobbanó bonyodalomhoz.

A Szerzőről

owokaleyo1992

owokaleyo1992

"To defeat an enemy you must know them. Not simply their battle tactics, but their history, philosophy, art." - Grand Admiral Thrawn
A Szerző cikkei

  • Gyeze

    Gyűjtemények

    http:// keptarhely.eu/ view.php? file=20200913v00tx1d z8.jpeghttp:// [tovább...]
    Írta: Gyeze 2 hete
  • Steery

    Gyűjtemények

    Láttam az újságosnál, hogy elindult egy Star Wars sisakok sorozat, am[tovább...]
    Írta: Steery 3 hete

Hirdetések

300x279 szukitshu banner 001

 



Ezen a napon történt...

A mai napon semmilyen esemény nem történt.

Online

  • Vendégek: 9
  • Tagok: 0
  • Összes tag:499
  • Legújabb:Tgellai
  • Legtöbb online:441
    Vendégek: 441 Tagok: 0 ekkor: 2019 november 18 hétfő - 23:44:57