
-
Kategória
-
Írta
-
7,946
-
-
07ápr., 2023

-
Kategória
-
Írta
-
7
-
-
20szept., 2023
2020-ban új kapukat nyitott meg a Star Wars kánonja, amikor több író együttműködésével elindult a Köztársaság Fénykora multimédiás projekt. A jelenleg is folyó, három fázisú vállalkozás célja, hogy a Baljós árnyaktól évszázadokkal visszaugorva feltérképezze a galaxis, a Jedik és Köztársaság helyzetét, amikor a kihaltnak hitt Sithek titokban a háttérben szövögetik a terveiket. Ekkor tehát a sötét oldali ősellenség még parkolópályán pihen, ugyanakkor ez nem jelenti automatikusan azt, hogy a Jediknek ne lenne komoly kihívást jelentő ellenfele, akiktől/amiktől meg kell védeni a külső peremterületek mentén terjeszkedő Köztársaságot.

-
Kategória
-
Írta
-
1,244
-
-
19szept., 2023
Az Ahsoka sorozat 5. epizódjában a címszereplő találkozott mesterével a világok közti világban. A fan service-ben dúskáló rész színfalai mögé az Entertainment Tonight enged egy rövidke, exkluzív betekintést, amiben az Ahsokát játszó Rosario Dawson, az Anakinként ismét visszatérő Hayden Christensen és a sorozat atyja, Dave Filoni szólalnak meg.

-
Kategória
-
Írta
-
756
-
-
18szept., 2023
Ahogy arról már korábban is hírt adtunk, ősszel ismét megtartják a Star Wars-tematikájú Galaktikus Családi Napot. A The Force Alliance-Magyar Galaktikus Fan Klub eseményének a korábbi alkalmakhoz hasonlóan a pesterzsébeti Csili Művelődési Központ ad helyet.

-
Kategória
-
Írta
-
279
-
-
18szept., 2023
Igazi szerelmeslevélként funkcionált az Ahsoka sorozat 5. epizódja A klónok háborúja animációs sorozat kedvelői számára. A részhez ehhez hűen három karakterplakátot tettek közzé a Star Wars hivatalos Facebook-oldalán: az egyiken a széria első évadjaiban látott szerelésében lévő Anakin, Hayden Christensen megformálásában, a másikon az élőszereplős fiatal Ahsoka, akit Ariana Greenblatt (65, Barbie, Bosszúállók: Végtelen háború) játszott, illetve Rex százados szerepel.

-
Kategória
-
Írta
-
182
-
-
16szept., 2023
Hamarosan újabb LEGO csillagromboló-készlet érkezik, egy Venator-osztályú köztársasági támadó cirkáló makettjének formájában. A több mint 5000 darabos szettből egy 109 centi hosszú makettet rakhatunk ki, amelyhez jár két minifigura jár: méghozzá A klónok háborúja két karaktere, Rex százados és Yularen admirális. A gyűjtői kiadások sorát gazdagító, A klónháborús történetek huszadik évfordulóját ünneplő készlet megjelenése október elején várható.

-
Kategória
-
Írta
-
1,777
-
-
15szept., 2023
A Star Wars: Látomások antológia sorozat egyik legnépszerűbb szegmense a "The Duel" volt, ami egy magányos Sith vándorról és droidjáról szólt. Az Akira Kurosawa-féle szamurájfilmek stílusában megkomponált epizód köré azóta egy könyv íródott Ronin címmel, ami a történetet folytatta, illetve egy Marvel-képregényt is kiadtak tavaly.

-
Kategória
-
Írta
-
1,495
-
-
14szept., 2023
A nyár folyamán röppent fel a hír, hogy éles váltás lépett életbe a 2020-ban beharangozott Lando projekt terén, miszerint a forgatókönyvíró Justin Simien távozott a fedélzetről, helyét a Solo: Egy Star Wars-történet fiatal Landóját alakító Donald Glover, valamint testvére, Stephen Glover vette át.

-
Kategória
-
Írta
-
467
-
-
14szept., 2023
Gőzerővel folytatódik Darth Angelus rajongói adaptációja, ami a klasszikus Thrawn-trilógia első kötetét, A Birodalom örököseit ülteti animációs formába.

-
Kategória
-
Írta
-
694
-
-
13szept., 2023