728x79_szukitshu_banner_001.jpg

Fórum


  • Alább érdekességeket olvashattok A Jedi visszatérről, megvitathatjátok azokat és Ti is írhattok olyan érdekességet a filmmel kapcsolatban, mely még nem szerepel itt.

    1. A legtöbb star Wars fan tudja a filmet Blue Harvest: horror Beyond Imagination cím alatt forgatták, hogy távol tartsák a nyilvánosságot. Viszont annál kevesebben tudják, hogy a hamis cím Dashiell Hammet 1929-es Red Harvest regényére utal, mely befolyásolta Akira Kurosawa Yojimbo-ját, ami pedig hatással volt a Star Wars-ra.

    2. Richard Marquand nem az égész filmet rendezte, George Lucas rendezett néhány részletet és A Birodalom visszavág rendezője Irvin Kershner egyszer utalt arra, hogy Marquand asszisztense által rendezett jelenetek melyeket Marquandnak könyveltek el , mert Marquand rossz kapcsolatot ápolt a színészekkel.

    3. Az uralkodó itt jelent meg először, mivel A Birodalom visszavágban csak hologramon láthattuk, és különböző színészek alakították, a Taxisofőr egyik szereplője után nevezték el először, de jogi problémák miatt megváltoztatták.

    4. Nem Marquand volt az első ötlet rendezőnek. Sem a második, sem a harmadik. Stephen Spielberg, David Cronenberg és David Lynch előzte meg. Képzeljünk csak el Cronenberg, vagy ami még jobb egy Lynch filmet ewokokkal.

    5. Az ewokok néha tagalog nyelven beszélnek, bár a kalmuk nyelv ihlette, melyet Mongóliában beszélnek. Az egyik ewok dalt svédnek hitték – a dalszöveget csodálatosan így fordították „It smells of cereal in here”(Gabona szag van itt) -, azonban valószínűleg félrehallották a halandzsát.

    6. Az ewok szót soha nem használták a filmben, és egyik ewoknak sem volt neve, bár a stáblistában így szerepel.

    7. Az ewok szó a Miwok indián törzsből származik, mely észak-kaliforniai vörösfenyő erdők környékén őshonos, ahol az endori jelenetet forgatták.

    8. Az Endor szó a bibliából származik. Ebbe a faluba látogatott el Saul király mielőtt megvívta volna végső csatáját a filiszteusokkal. Tolkien-nél is megjelenik Középfölde tünde nevében.

    9. Az ewokokat később adták hozzá a Star Wars mitológiához. Eredetileg vukik lettek volna, azonban mikor a forgatókönyvet írták, Lucas rájött, hogy a vukik túl fejlettek, mivel Csubakka tud repülni a Falconnal, hajót javítani és az ismert univerzum elég sok fegyverét is tudja használni.

    10. Valószínűleg teljesen véletlen, de az egyetlen szó, amit C-3PO mond az ewokoknak az a „Naboo” – amiről A baljós árnyakban kiderül, hogy Luke és Leia anyjának – Anakin Skywalker feleségének – Amidala királynőnek az otthona.

    11. A film végén levő ewok dalt – melyet mindenki yub nub-nak ismer – nem más, mint John Williams fia, Joseph írta Toto énekessel.

    12. Az 1997-es Special Edition kiadáson láthatjuk, hogyan ünnepel a Galaxis. Ezt már eredetileg is tervezték, de nem tudták elnevezni a fővárost. Ezt Timothy Zahn pótolta A Birodalom örököseiben.

    13. A fénykardokat a korábbi filmekből vették át. Darth Vader kardja Luke fegyvere volt A Birodalom visszavágban, mivel titokzatos módon Vader kardja eltűnt. Luke új fénykardja pedig eredetileg Kenobié volt az eredeti Star Wars-ban.

    14. Yodát eredetileg kihagyták volna. Viszont egy gyermekpszichológussal történő konzultáció után Lucas úgy döntött szükség van egy erős jellemű szereplőre, aki megerősíti Vader állítását, miszerint ő Luke apja.

    15. A film rádióadaptációjában (196, NPR) Yodát John Lightgow játszotta el.

    16. Az eredeti cím A Jedi bosszú lett volna, mivel Kasdan szerint a „visszatér” elég gyenge címnek. Egy másik teória a változtatásra a második Star Trek filmtől való megkülönböztetést szolgálta, melyet The Vengeance of Khan cím alatt forgattak ( a Vengeance-ból később Wrath lett a Revenge of The Jedi miatt). Egy harmadik verzió szerint a Revenge sosem volt a cím része.

    17. '97-ben egy új szereplővel is bővült a film. Ő nem más mint Oola a rabszolga táncosnő (Femi Taylor), aki Jabba palotájában bezuhan a rankor verembe. A SE-ön levő jelenetei az eredeti és az új felvételekből tevődik össze.

    18. Carrie Fisher rabszolga bikinije azt a célt szolgálta, hogy megmutassák, ő bizony nő, mivel panasz volt a korábbi filmekben viselt ruháira.

    19. Ismeretlen okokból kivágtak néhány női űrhajóst a film végéről.

    20. Ez az első Star Wars film, melyben több, mint egy nő szerepel, aki nem csak extra háttérként szolgál. Ő pedig Mon Mothma. (Az első két filmben csak Leia az egyetlen megtervezett női karakter.)

    21. Boush – Leia hercegnő fejvadász álruhában Jabba palotájában – hangját Pat Welsh-nek köszönhetjük. Ő volt E.T. hangja az 1982-es E.t. The Extra Terrestrial-ban is.

    22. Darth Vader utolsó jelenetét a máglyán jóval a forgatás után rögzítették, a Skywalker Ranch-hez közel.

    23. A szokatlanul magas David Prowse, aki Vadert játszotta az egész sorozatban az itteni fénykardpárbajok során nem szerepelt, hanem a kaszkadőr Bob Anderson helyettesítette. Anderson, aki meglehetősen alacsonyabb, mint Prowse, magasított csizmát viselt.

    24. ”It’s a trap”. Ez a leghíresebb idézet a filmből. azonban a forgatókönyvben „It’s a trick”-ként szerepel. A forgatás után változtatták meg, mert nem volt olyan jó a csengése.

    25. A történet írása alatt Mark Hamill úgy gondolta, hogy Luke át fog állni a Sötét Oldalra és majd megtér, de az nem világos, hogy ez vágyálom volt-e a részéről, vagy egy cselekmény részlet, melyet figyelembe vettek volna.

    26 .A film végének egyik korai változatában Luke egyedül elsétál maga mögött hagyva barátait, akár csak a szamurájoknál. Ezt végül elvetették a happy end miatt, mert Lucas úgy gondolta, egy ilyen befejezés esetén egy csomó pénztől esne el.

    27. Harrison Ford azt szerette volna, ha Han Solo meghal a filmben, feláldozza magát barátaiért. Lucas tiltakozott az ötlet ellen, Kasdan támogatta. Kasdan szerint Solo nem élheti túl az olvasztást, így is azt sugallva a nézőknek, hogy senki sincs biztonságban a végső filmben.

    28. Egy másik korán elvetett ötlet szerint Obi-Wan Kenobi visszatér a halálból. ez a forgatókönyv korai tervezetébe be is került.

    29. Még egy elutasított ötlet: pletykák keringtek arról, hogy az utolsó jelenet az egy új reményt fogja tükrözni, de nem medálokat kaptak volna, hanem tanúi lettünk volna mikor Han és Leia megesküszik.

    30. A Jedi visszatér poszterén a fénykardot tartó karok nem Mark Hamill karjai ahogy a legtöbben feltételezik, hanem Lucasé, amint tartja a fegyvert.

    31. A történet is változott a készítés ideje alatt, például csak ekkor dőlt el véglegesen, hogy Vader Luke apja lesz. Így került be a filmbe az eredeti tervekben nem szereplő dagobah-i jelenet Yodával, amelyben a vén Jedi-mester beismeri, hogy Vader Luke apja.

    32. Költségvetési okok miatt kikerültek viszont a filmből az eredetileg tervezett jelenetek a Kashyyyk-on, melyekben a vukik harcoltak volna a birodalmi gárdával. Ez a helyszín az Endor-holdra került, és megjelentek a „kettébevágott vukik”, ahogy Lucas nevezte az ewokokat.

    33. Richard Marquand, a rendező két helyen is benne van a filmben: először ő Jabba vallatódroidjának hangja, másodszor pedig az egyik AT-ST vezetője, akit Leia lelő.

    34. A nagy űrcsatában állítólag az egyik hajó egy surranó, amit az effekt-csapat egyik tagja dobott be a makettok közé. Csak ehhez a jelenethez annyi trükköt használtak fel, ami elegendő lett volna egy teljes filmhez.

    35. A hutt beszédet az inkák quechua nyelve ihlette. Nien Numb, Lando segédpilótája egy kenyai nyelven, hayául beszél - a szövegét egy Amerikában tanuló kenyai diák, Kipsang Rotich mondta fel. A kenyai bemutatója során a közönség megdöbbent, hogy anyanyelvét hallhatja egy szuperprodukcióban.

    36. A rancor üvöltését állítólag egy tacskó eltorzított hangjával hozták létre.

    37. Jabbát, a huttot egy félmmilió dollárba került, három hónapig készült, 1 tonnás bábúval keltették életre. Ketten ültek a makett belsejében, egyikük az egyik kezét és a nyelvét, a másik a másik kezét, a száját és a fejét mozgatta. Egy kisnövésű bábos mozgatta Jabba farkát, egy mögötte állt és onnan irányította a fejét, egy újabb ember pedig távirányítással keltette életre a szemeit és az arckifejezését. Stuart Freeborn építette, David Alan Barclay, Toby Philpott és Mike Edmonds ültek a belsejében. Edmonds egyébként egy ewokot is eljátszott az endori jelenetekben.

     


Moderátor(ok): Attila, Béreslegény, Cameron, Darth Law, dolmanyg, JoniPeti, Kira, Light, owokaleyo1992, PAVideoStudio, Razool, SonOfMurglak